2010. március 31. szerda, 19:00
MTI-HÍRRóma. Négy régiót hódított el az olasz kormányzó jobboldal a baloldali ellenzéktől a tegnap nyilvánosságra hozott végleges eredmények szerint a regionális választásokon, amelyeket a korábbinál jóval alacsonyabb részvételi arány jellemzett. Az ország húsz régiójából 13-ban volt vasárnap és hétfőn választás, amelyen 65 százalékos – az utóbbi 15 évben a legalacsonyabb – volt a részvételi arány…
2010. március 31. szerda, 19:00
Szöul. Bekérették tegnap a szöuli külügyminisztériumba a japán nagykövetet egy japán-tengeri szigetcsoporttal kapcsolatos területi vita miatt. A dél-koreai külügyminiszter amiatt hívatta be a japán nagykövetet, hogy a japán kormány jóváhagyott öt olyan általános iskolai tankönyvet, amely japán területként tünteti fel a Liancourt-szirtekként ismert szigetcsoportot…
2010. március 31. szerda, 19:00
Washington. Júniusban kezdődik a NATO-erők és az afgán hadsereg Kandahár elleni offenzívája – közölte egy amerikai katonai vezető. A hadművelet célja a dél-afganisztáni város megtisztítása a táliboktól a muzulmán böjti hónap, a ramadán augusztusi kezdete előtt – közölte helyi idő szerint hétfőn a nevének elhallgatását kérő katonai vezető…
2010. március 31. szerda, 19:00
Románok azállampolgárságrólBukarest. A román lakosság elsöprő többsége megvonná a román állampolgárságot azoktól, akik Székelyföld autonómiáját követelik, valamint azoktól a roma nemzetiségű személyektől is, akik külföldön bűncselekményt követnek el – derül ki a Pro Democratia Egyesület nevű román civil szervezet hétfőn közzétett felmérésből. (MTI)Székelyföldi „táblaháború”Bukarest…
2010. március 31. szerda, 19:00
Kijev. Az ukrán elnök új parlamenti választások kiírását helyezte kilátásba, ha az alkotmánybíróság kétségbe vonja az új koalíció törvényességét – jelentette be a kijevi államfői hivatal tegnap. Az ukrán parlament a hónap elején hagyta jóvá azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében az egyes pártok parlamenti képviselői kiválhatnak pártjukból és csatlakozhatnak a kormánykoalícióhoz, amelyben a Viktor Janukovics elnök vezette Régiók Pártja a fő erő…
2010. március 31. szerda, 19:00
MTI-HÍRGatineau. A hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország (G8) külügyminiszterei „megfelelő és határozott lépéseket” várnak a nemzetközi közösségtől Iránnal szemben a gyanúsnak minősített teheráni atomprogram miatt. Ezt tartalmazza a kétnapos kanadai találkozójukon kiadandó záróközlemény, amelynek tervezetét megkapta helyi idő szerint hétfő este a brit hírügynökség…
2010. március 31. szerda, 19:00
Moszkva. Az orosz fővárosban tegnap gyásznapot tartottak a metróban elkövetett robbantásos merényletek áldozatainak tiszteletére.…
2010. március 31. szerda, 19:00
MTI-HÍRSzófia. Korrupció címén vád alá helyezték tegnap Bozsidar Nanev bolgár egészségügyi minisztert, aki lemondott tisztségéről. A balkáni országban lényegében a volt szocialista kormány minden minisztere ellen nyomozás indult már korrupció címén, sőt három volt miniszter ellen vádat is emeltek…
2010. március 30. kedd, 19:00
KOKES JÁNOSPrága. Lemondott tegnap Michael Kocáb, a szakértői cseh kormány emberi jogokért felelős minisztere, mert az őt jelölő Zöldek Pártja a múlt héten kilépett a kormányból. A kormányfő Kocáb lemondását elfogadta…
2010. március 30. kedd, 19:00
A NATO több cseh katonát várPrága. A NATO európai főparancsnoka azt szeretné, ha Csehország több katonát küldene Afganisztánba a katonaság és rendőrség kiképzésére, hogy azok képesek legyenek átvenni az ország ellenőrzését a NATO-tól. „Csehországnak nem kötelessége a létszám emelése, de ha megtenné, a NATO nagyon hálás lenne” – jelentette ki James Stavridis…
2010. március 30. kedd, 19:00
Moszkva. Káosz alakult ki az orosz fővárosban a moszkvai metróban tegnap reggel elkövetett két robbantásos merénylet nyomán, összeomlott a közlekedés és a mobiltelefon-hálózat, lelassult az internet, senki nem tudott semmit, és az illetékes szervek vezetői még Dmitrij Medvegyev elnöknek is eltérő adatokat jelentettek.…
2010. március 30. kedd, 19:00
MTI-HÍREKBerlin/Bécs/Brüsszel. Megújulást sürgetett a német katolikus egyház több vezetője az elmúlt hetekben napvilágot látott szexuális bűncselekmények nyomán. Reinhard Marx müncheni érsek szavai szerint a történtek minden hívőt megráztak…
2010. március 29. hétfő, 19:00
KOKES JÁNOSChotebuz. Duray Miklós szerint szükség van a közép-európai országok nemzeti kisebbségei együttműködésének további megerősítésére, s ezen a téren előrelépést jelenthetne, ha a négy visegrádi országban élő kisebbségek egyeztetett témákban közösen szólítanák meg kormányaikat. „Érdemes lenne kihasználni az Európai Unió nyújtotta lehetőségeket…
2010. március 29. hétfő, 19:00
u Többmilliárd eurós kötvényt visz a piacra már a hét első felében a görög kormány; a kibocsátás kulcsfontosságú próbája lesz annak, hogy a piac mennyire bízik a minapi EU-csúcson Görögország számára kidolgozott pénzügyi segélymechanizmusban – írta a hétvégi Financial Times. u Viktor Janukovics ukrán elnök állami kitüntetéseket adományozott magas rangú kubai vezetőknek, a kubai államtanács volt elnökének, Fidel Castrónak és a jelenlegi elnöknek, Raúl Castrónak a két ország együttműködésének fejlesztéséhez való személyes hozzájárulásukért. u Moszkva lehetségesnek tartja az új büntetőintézkedéseket Iránnal szemben, hogy megfékezzék annak atomprogramját – üzente Dmitrij Medvegyev az arab országok vezetőinek abból az alkalomból, hogy a líbiai Szirtben csúcstalálkozóra gyűltek össze…
2010. március 29. hétfő, 19:00
Újabb sztrájk kezdődöttLondon. Újabb, ezúttal négynapos sztrájkot kezdtek szombaton a British Airways (BA) légitársaság utaskísérői. A cég szerint az utasok többsége el tud utazni…
2010. március 29. hétfő, 19:00
Bangkok. A tévé nyilvánossága előtt tárgyalt tegnap a thaiföldi kormányfő a választásokat követelő tüntetőkkel. Abhiszit Veddzsadzsiva néhány órával korábban egyezett bele abba, hogy személyesen találkozik a választásokat követelő tüntetőkkel „a béke helyreállítása” érdekében…
2010. március 29. hétfő, 19:00
MTI-HÍRMadrid/Szirt. Törölték a schengeni övezetbe való beutazást tiltó listáról a líbiai állampolgárok nevét, köztük az arab ország élén álló Moammer el-Kadhafiét – jelentette be szombat este a spanyol külügyminisztérium. Röviddel később Líbia is közölte, hogy megszüntette a saját korlátozását az övezet lakóival szemben…
2010. március 29. hétfő, 19:00
MTI-HÍRDakar/Kampala/Kinshasa. Több mint 300 embert ölt meg az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) nevű ugandai lázadószervezet 2009 végén Kongóban egy jogvédő szervezet és ENSZ-illetékesek szerint. A New York-i székhelyű Human Rights Watch tegnapi közlése szerint további 250 embert, közöttük legkevesebb 80 gyermeket elraboltak a lázadók az északkeleti Haut-Uele körzet legalább tíz falujában elkövetett tömeggyilkosság idején…
2010. március 29. hétfő, 19:00
Róma/Milánó. Helyhatósági választások kezdődtek tegnap Olaszországban; a szavazás fontos mutatója lesz Silvio Berlusconi miniszterelnök népszerűségének.…
2010. március 29. hétfő, 19:00
MTI-ÖSSZEFOGLALÓBudapest. A MÁV elleni kártérítési perhez kapcsolódva újabb keresetet nyújtott be Chicagóban a magyarországi holokauszt áldozatainak és örököseinek egy csoportja, ezúttal több bank ellen. A Magyar Nemzeti Bank, az Erste Group Bank, a MKB Bayerische Landesbank, az OTP Bank és a Creditanstalt bank elleni gyűjtőkereset szerint az alperesek vagy elődeik részt vettek a népirtásban, bűnrészesek voltak benne, és felbujtottak rá azáltal, hogy kifosztották a zsidó áldozatokat, eltulajdonították a náluk őrzött vagyont…