2012. május 23. szerdaMa: Dezső (HU), Želmíra (SK)Holnap: Eszter (HU), Ela (SK)« Küldj képeslapot!
A válságkezelés komoly terhet rótt a lakosságra, ami felőrli a nemzet öntudatát

Cikk a nyomtatott kiadásból Magyarországi kampányálmok

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

MTI-HÍR

Berlin. „Választási kampányálmok – Magyarország a pártstruktúra átalakulása előtt áll” címmel terjedelmes elemzést közölt a magyarországi választásokról tegnap a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív német napilap cikkírója, Reinhard Olt szerint az idén sorra kerülő hét közép-kelet-európai választás közül a magyarországi a szokásosnál is nagyobb figyelmet kelt. A kommunista „népi demokráciából” a demokratikus köztársaságba való átmenet óta két évtized telt el. A látható fellendülés után azonban az ország – különösen az elmúlt 6-7 évben – nem csupán a reformországok között korábban betöltött vezető pozícióját veszítette el. Az elmúlt két költségvetési évben a válság miatt kiéleződő helyzetben az EU, az IMF és a Világbank sokmilliárdos hitelére is rászorult, Magyarország tízmillió polgárának pedig komoly gazdasági és pénzügyi gondokkal kell megküzdenie. Bár Bajnai Gordon szűk egy éve hivatalban lévő kormánya kezelni próbálta a válságot, ez komoly terhet rótt a lakosságra, ami felőrli a nemzet öntudatát és érzékelhetően rányomhatja a bélyegét a küszöbön álló parlamenti választásokra. A cikkíró szerint ritkán voltak olyan egyértelműek az előrejelzések mint most. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság a 2002 óta kormányzó szocialistákat teszi felelőssé az ország nehézségeiért, ezért a Fidesz – szövetségesével, a KDNP-vel együtt – favoritnak számít. Olt ismerteti a legutóbbi felméréseket, majd megjegyezi: nyitott kérdés még, hogy kire adják majd a voksukat a korábbi MSZP-szavazók. Beszámol az MDF és az SZDSZ választási szövetségéről is, utalva arra, hogy ezzel az első, szabadon választott magyar parlament meghatározó pártjai ismét politikai együttműködést kötöttek. Orbán Viktor, az 1998- 2002-es időszak miniszterelnöke, aki 1989-ben a demokratikus változás előharcosai közé tartozott, a 176 egyéni választókerületben mindegyikében győzelmet akar szerezni pártjának, és céltudatosan törekszik arra, hogy a következő parlamenti periódusban partner nélkül kormányozhasson. A Jobbikkal deklaráltan semmi esetre sem kíván kormányozni, a szocialistákkal való közös kormányzás pedig az elmúlt évek ádáz táborharcai után tulajdonképpen elképzelhetetlen – írja Reinhard Olt.