Bírált egyoldalú lépések
MTI-HÍR
Moszkva/Szófia. Oroszország ellenzi az egyoldalú lépéseket a rakétavédelem területén – jelentette ki Andrej Nyesztyerenko, az orosz külügyminisztérium szóvivője tegnap Moszkvában a romániai telepítési tervek kapcsán. A szóvivő szokásos heti tájékoztatóján elmondta: Moszkvának továbbra is komoly kérdései vannak az Európában felállítani tervezett amerikai rakétapajzs rendeltetését illetően, és ezért továbbra is következetesen fellép bármiféle kétes lépés ellen, amely negatív hatással lehet a nemzetközi biztonságra. „Természetesen aggaszt bennünket, hogy az amerikai rakétaelhárítás európai jelenlétéről nem hivatalos washingtoni és bukaresti partnereinktől értesülünk, hanem a sajtóból. Ez a gyakorlat nem felel meg a rakétaelhárítás területén való egyenjogú partnerségről alkotott elképzeléseinknek” – mondta Nyesztyerenko. A romániai hivatalos személyiségek megnyilatkozásairól, amelyek az amerikai telepítési tervek átláthatóságáról szóltak, s arról, hogy készek területükön elhelyezni amerikai rakétapajzs-elemeket, a szóvivő úgy vélte, „ezek az állítások nem egészen korrektek”.
Románia húsz elfogórakéta befogadásáról tárgyal majd Washingtonnal, ezek az Európába tervezett rakétapajzs részei lesznek - jelentette be Theodor Baconschi román külügyminiszter tegnap Szófiában.



