RÖVIDEN
Rács mögött az orosz fasiszták
Moszkva. A moszkvai városi bíróság 7 évtől 23 évig terjedő szabadságvesztésre ítélte a magát Fehér Farkasoknak nevező banda kilenc tagját, akik nemzetiségi alapon 11 embert gyilkoltak meg. A banda 18-22 éves tagjai a vádirat szerint 2007. április 20-án, Hitler születésnapján szerveződtek csoportba, hogy „nem szláv nemzetiségű” személyeket gyilkoljanak. (MTI)
Alkotmányos
a halálbüntetés
Szöul. A halálbüntetés nem ellentétes az alkotmánnyal – így döntött tegnap a dél-koreai alkotmánybíróság. A kilenc főből álló testület 5–4 arányban hozta meg határozatát, válaszul egy halász által 2008-ban beadott kérelemre. A férfit négy turista meggyilkolása miatt halálra ítélték egy évvel korábban. (MTI)
Szedi áldozatait az osztrák sajt
Bécs. Meghalt az ötödik osztrák is listeria baktériummal fertőzött sajt fogyasztása után, ezzel hétre nőtt a halálos áldozatok száma – jelentette tegnap az osztrák sajtó. Egy 57 éves alsó-ausztriai férfi halt meg az osztrák Prolactal sajtüzem termékének fogyasztása után. Az öt osztrákon kívül eddig két német halálát okozta a listeria-fertőzés, mind a heten más betegségben is szenvedtek. (MTI)
Azeri–örmény háború fenyeget
Baku. Ha az örmény csapatok nem vonulnak ki a vitatott hovatartozású Karabah területéről, elkerülhetetlen lesz egy „nagy háború” kitörése Azerbajdzsán és Örményország között – hangoztatta az azeri védelmi miniszter tegnap. Safar Abiyev szerint az elmúlt 15 évben a diplomácia nem vezetett semmilyen konkrét eredményre, és Azerbajdzsán nem várhat újabb 15 évet. (MTI)
Végleg kiütötték a Hummert
Detroit. A General Motors a Pontiac és a Saturn típus után a Hummer terepjárómárkát felszámolja, miután a megvásárlására jelentkező kínai Sichuan Tengzhong Heavy Industrial Machinery Co. nem kapott engedélyt a pekingi kormánytól az üzletre. A kínai vezetés a kis fogyasztású járművek elterjedését igyekszik támogatni, ezért ad adókedvezményt az 1,6 literesnél kisebb motorral felszerelt autókra. Egy tipikus amerikai Hummerben viszont 6,2 literes motor van. (NG, Tc)



