Valóban kézre kerítették a tálib katonai parancsnokot
MTI-HÍR
Iszlámábád. A pakisztáni hadsereg és az amerikai kormány tegnap megerősítette, hogy sikerült elfogni az afgán tálibok katonai parancsnokát, Abdul Gani Baradar mollát.
„A részletes azonosítási folyamat eredményeként megállapítottuk, hogy az őrizetbe vett személy Baradar molla” – hangzik a pakisztáni hadsereg Attar Abbász tábornok által szignált közleménye, amely az elfogás helyét és részleteit biztonsági okokra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra.
Richard Holbrooke, az amerikai elnök afganisztáni és pakisztáni ügyekben illetékes különmegbízottja jelentős előrelépésnek nevezte Baradar molla elfogását.
„Elkapták” – jelentette ki egész egyszerűen Holbrooke a Kabulban tegnap tartott sajtótájékoztatóján. Részleteket azonban ő sem volt hajlandó közölni.
Az amerikai média kedden számolt be róla, hogy Baradart mintegy tíz nappal korábban Karacsiban fogták el pakisztáni és amerikai ügynökök. A tálib felkelők tagadták a hírt. A Fehér Ház szóvivője kitért az elől, hogy megerősítse az elfogás tényét, csupán arra szorítkozott, hogy üdvözölje Pakisztán „fokozott együttműködését” az Egyesült Államokkal a „szélsőségesek” elleni küzdelemben.
Baradar „hasznos információkat” adott az őt kihallgató pakisztáni ügynököknek, amelyeket azok megosztottak amerikai kollégáikkal – nyilatkozott név nélkül egy pakisztáni hírszerző tiszt az AP amerikai hírügynökségnek. A tálib parancsnokot jelentések szerint másokkal együtt fogták el, de az őrizetbe vett tálibok száma nem ismeretes.
Baradar mollát a felkelők vezetőinek hierarchiájában csak Mohammed Omar molla előzi meg. Abdul Gani Baradar ugyanúgy a Pakisztánban is meghatározó popalzai törzshöz tartozik, a pastuk durrani ágából, mint Hamid Karzai afgán elnök. Az Interpol szerint a Baradar Akhund néven is ismert molla 1968-ban született Vitmak faluban, az Uruzgán tartománybeli Derhavud járásban.



