Afganisztán 2015-ig saját lábára akar állni
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
Berlin. A remélt iráni megegyezési készséggel kapcsolatban általános volt a csalódás a Münchenben tegnap véget ért nemzetközi biztonságpolitikai konferencián, amely Afganisztánt illetően a korábbi célkitűzéseket erősítette meg.
Az iráni külügyminiszter müncheni – amúgy is homályos – ígéreteit még inkább felülírták a teheráni események, amelyek keretében Ahmadinezsád iráni elnök tegnap utasítást adott az urándúsítás felújítására.
Münchenben a másik fő téma Afganisztán volt, és mind Kabul, mind a NATO a korábbról ismert és a közelmúltban tartott londoni konferencián is megfogalmazott célkitűzéseket erősítette meg. Hamid Karzai elnök kijelentette, hogy Afganisztán 2015-ig saját lábára kíván állni, azaz olyan helyzetbe akar kerülni, hogy képes legyen maga gondoskodni a biztonságról és a stabilitásról. Mindez magába foglalja a működőképes hadsereget és a rendőrséget, valamint az igazságszolgáltatást. Karzai ismét állást foglalt a mérsékelt, együttműködésre hajlandó tálibokkal való megbékélés mellett, biztonságukat és társadalmi visszailleszkedésüket meghatározónak nevezve.
A konferencián közvetett vita alakult ki a napokban Moszkvában Dmitrij Medvegyev orosz elnök által aláírt új orosz katonai doktrínáról. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár úgy értékelte, hogy az új doktrína nem tart lépést a realitásokkal, és sérelmezte, hogy Oroszország a szövetség bővítését változatlanul fenyegetésnek tekinti. Szergej Ivanov orosz kormányfő-helyettes ezzel szemben a doktrína védelmi jellegéről beszélt, leszögezve: országa kész nukleáris fegyvert bevetni, ha támadás éri. James Jones amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó megerősítette, hogy országa szerepet szán Romániának az új rakétavédelmi pajzsban.



