RÖVIDEN
Több mint
212 ezer halott
Port-au-Prince. A haiti földrengés halálos áldozatainak száma 212 ezerre nőtt – közölte Jean-Max Bellerive, a karibi ország miniszterelnöke, hozzátéve, hogy ez a szám még mindig nőhet. Közben elfogtak száz foglyot abból a 4000-ből, aki a földrengés utáni kaotikus állapotok között megszökött a legjelentősebb port-au-prince-i börtönből. A szökött rabok között olyanok is vannak, akiket gyilkosságért vagy nemi erőszakért ítéltek el. (MTI)
Medvegyev új katonai doktrínája
Moszkva. Dmitrij Medvegyev orosz államfő aláírta az ország új katonai doktrínáját és a nukleáris elrettentés területén 2020-ig követendő állami politika alapjait rögzítő dokumentumot. A doktrínában különös figyelmet kap a megelőző nukleáris csapásmérés lehetősége abban az esetben, ha veszély fenyegeti az állam létét. (MTI)
Az USA segíti szövetségeseit
Isztambul. Az amerikai hadsereg megosztja az aknák elleni védelemmel kapcsolatos, eddig titkos új technológiát azokkal a szövetségeseivel, akik részt vesznek az oldalukon az afganisztáni háborúban – jelentette be Robert Gates amerikai védelmi miniszter Isztambulban, a NATO védelmi minisztereinek értekezletén. A szövetségeseket olyan katonai eszközökkel szerelik fel, amelyeket rendes esetben senkinek nem engednek át. (MTI)
Alakulgat
a Tea Party
Nashville. Első országos kongresszusát tartotta a kisebb kormányt és kevesebb adót követelő konzervatív amerikai Tea Party mozgalom Tennessee állam fővárosában. Az alulról szerveződő mozgalom rendezvényén az ország minden részéről mintegy 600, elsősorban alacsony jövedelmű és középosztálybeli családokat képviselő ember gyűlt össze, akik elsősorban Barack Obama elnököt támadják az állam túlzó szerepe miatt. (MTI)
Obama fogadja a dalai lámát
Washington. Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házban fogadja a száműzetésben élő tibeti vallási vezetőt, a dalai lámát. A találkozóra ebben a hónapban kerül sor. Elemzők szerint a Fehér Ház bejelentése várhatóan tovább fogja fokozni az amerikai–kínai kapcsolatokban a feszültséget, amely az utóbbi hetekben több kérdés miatt kialakult. (MTI)



