RÖVIDEN
Rizs és dollár Haiti javára
Róma. Az Élelmezési Világprogram (WFP) eddig közel 230 millió dollár segélyt gyűjtött össze a földrengés sújtotta Haiti javára. Josette Sheeran WFP-igazgató közleményében úgy vélte, hogy az év végéig meghaladhatja a 800 millió dollárt az az összeg, amelyet a természeti csapás áldozatainak megsegítésére kell fordítania. A magánszektor felajánlásainak értéke megközelíti a 60 millió dollárt. A segélyalaphoz legnagyobb mértékben az Egyesült Államok járult hozzá, 78 millió dollár értékű segéllyel. Thaiföld 20 ezer tonna rizst ajánlott fel, amelyből kétmillió embert élelmeznek három héten át. (MTI)
Mindent vissza Kuvaitnak
Bagdad. Az 1990-es invázió során ellopott kuvaiti javak visszaadására adott ki felhívást az iraki kormány – közölte tegnap az ország külügyminisztere. A javak, dokumentumok és az eltűnt személyek földi maradványainak kiszolgáltatására az ENSZ Biztonsági Tanácsa kötelezte még a háború után Irakot. Eddig már átadtak 300 tetemet, és az elhurcolt iratok nagy részét, de még maradt tennivaló e téren – magyarázta Hosjar Zebari. (MTI)
Újra akcióban
a kalózok
Nairobi. Kalózok hatalmukba kerítettek egy észak-koreai lobogó alatt haladó líbiai teherhajót az Ádeni-öbölben tegnap reggel – jelentette be a kalózkodás megfékezésére kivezényelt európai közös flottilla egy közleményben. A 4800 tonnás hajón tartózkodó tengerészek száma és a rakomány egyelőre ismeretlen. Az „MV Rim” a nemzetközileg ajánlott, védett közlekedési folyosón kívül haladt a szomáliai partok felé, amikor megrohanták. (MTI)
Közeledés Szíriához
Damaszkusz. Az Egyesült Államok arra kérte Szíriát, adjon akkreditációt nagykövetének Damaszkuszban. Az amerikai lépés mérföldkő a két ország között megkezdődött politikai közeledésben. Az amerikai-szíriai viszony nem sokkal azután kezdett javulni, hogy Barack Obama amerikai elnök egy évvel ezelőtt hivatalba lépett. Az Egyesült Államok 2005-ben, Rafík Haríri volt libanoni miniszterelnök bejrúti meggyilkolása után rendelte haza damaszkuszi nagykövetét. Az amerikai külügyminisztérium már tavaly júniusban bejelentette, hogy nagykövetet akar küldeni Damaszkuszba, de ennek időpontját nem közölte. (MTI)



