Hagyó nem lesz képviselő
ÚJ SZÓ-HÍR
Budapest. Lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról, visszalépett budapesti listás helyéről és egyéni képviselő-jelöltségétől Hagyó Miklós szocialista politikus. A korábban általa felügyelt BKV korrupciós ügyletei miatt ellehetetlenült volt főpolgármester-helyettes budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: eleget tesz a fővárosi elnökség kérésének.
Kósáné Kovács Magda (MSZP) szavait idézve Hagyó Miklós úgy fogalmazott: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Hagyó Miklós hozzátette: hónapok óta sokan mindent megtesznek ezért, hogy megkérdőjelezzék a tisztességét, és ő nem akarja „a személyes csatájával“ a baloldali közösséget még nehezebb helyzetbe hozni. A volt főpolgármester-helyettes leszögezte: semmi olyat nem tett, ami a képviselői esküjével ellentétes.
Sajtóértesülések szerint Hagyó ellen vallott két volt BKV-s vezérigazgató, Antal Attila és Balogh Zsolt is, melynek nyomán az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők felelősségét is vizsgálja. A BKV-s tanácsadói szerződések és egyéb, nagy port felvert korrupciógyanús ügyletek politikai szálának Hagyó lehet az első vezéráldozata, a politikus megszólalása ezért kulcsfontosságú. (MTI, ú)



