2012. május 23. szerdaMa: Dezső (HU), Želmíra (SK)Holnap: Eszter (HU), Ela (SK)« Küldj képeslapot!
A katonák a lengyel bázis védelmét erősítenék

Cikk a nyomtatott kiadásból Több cseh Afganisztánban

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

KOKES JÁNOS

Prága. A cseh kormány úgy döntött, hogy 55-tel megemeli az afganisztáni ISAF misszióba erre az évre tervezett cseh katonák maximális létszámát – jelentette be Jan Kohout külügyminiszter a tegnapi kormányülés után.

A parlament tavaly ősszel legfeljebb 535 cseh katona kiküldését hagyta jóvá. Ezt a számot emelte most meg a kormány 55-tel. A kabinet döntését még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

A cseh kormány határozata szerint 15 katona az afgán rendőrök kiképzését segítené elő, míg 40-en az afganisztáni lengyel katonai bázis védelmébe kapcsolódnának bele. Ez az egység két Arthur típusú rádiólokátorral is fel lenne szerelve. Ha a parlament jóváhagyja a kormány határozatát, a katonák az év második felében indulnának Afganisztánba – mondta Kohout.

„Nem harci egységről van szó. A katonák a kiképzésben és a lengyel bázis védelmében vesznek részt” – mondta tegnap újságíróknak Martin Barták védelmi miniszter.