Merkel újraindítaná a tárgyalásokat
MTI-JELENTÉS
Berlin. A közel-keleti békefolyamat újbóli beindítása mellett foglalt állást tegnap a német kancellár. Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott berlini tárgyalásait követően Angela Merkel hangsúlyozta a tárgyalások szükségességét az izraeliek és a palesztinok között. Végső célként a kétállami megoldás megvalósulását, Izrael és egy önálló palesztin állam biztonságos határok közötti, békés egymás mellett élését nevezte meg. Értesülések szerint Abbász utalt arra: a palesztinok a tárgyalások felújításával kapcsolatban előfeltételnek tekintik, hogy Izrael fagyassza be zsidó telepek bővítését Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. Az elől azonban nem zárkózott el, hogy az amerikai kormányzat képviselője tárgyalhatna Izraellel a palesztinok nevében. Erről a közelmúltban egyeztetett Rámalláhban a palesztin elnök George Mitchell-lel, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottjával. Abbász a tárgyalások felújításának feltételeként említette azt is, hogy Izrael vonuljon ki az 1967-es háború során megszállt területekről, mindenekelőtt Ciszjordániából. Annak a reményének adott hangot, hogy e feltételek teljesülése esetén folytatódhatnak a közvetlen tárgyalások.



