RÖVIDEN
Putyin
mondjon le!
Moszkva. Több ezer tüntető Vlagyimir Putyin kormányfő lemondását követelte szombaton az oroszországi Kalinyingrádban a magas megélhetési költségek és munkanélküliség miatt. Az orosz közvéleményben nagy népszerűségnek örvendő Putyin ellen ritkán tüntetnek. Borisz Nyemcov, a Szolidaritás ellenzéki mozgalom egyik vezetője az Eho Moszkvi rádiónak elmondta, hogy a közműdíjak év eleji 25–30 százalékos növekedése és a nagy arányú munkanélküliség miatt tiltakoznak. A tüntetést politikai pártok szervezték, köztük a kommunisták – tette hozzá. A tüntetők száma elérhette akár a 10 ezret is a Litvánia és Lengyelország között található orosz enklávéban. (mti)
Elutasított tűzszünet
Szanaa. A jemeni kormány elutasította a síita lázadók által hirdetett tűzszünetet, mert abban nem vállaltak kötelezettséget arra, hogy nem hatolnak be a szomszédos Szaúd-Arábia területére – közölték tegnap szanaai kormányforrások. Egy szanaai kormányilletékes szerint a lázadók nem vállaltak kötelezettséget arra, hogy nem hatolnak be Szaúd-Arábia területére – ami a Szanaa által szabott feltételek közül az utolsó, a hatodik volt – ezért a kormány elutasítja a tűzszünetet. A Jemen északi részén a szunnita Nyugat-barát kormány ellen harcoló síita lázadók vezetője, Abdul-Málik al-Húszi szombaton jelentette be, hogy elfogadja a kormány öt tűzszüneti feltételét. (mti)
Nem enyhült
a tél szorítása
Berlin/Budapest. Nem enyhült a tél szorítása Németországban. Az északi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban, valamint a déli Bajorországban a havazás, illetve a hófúvások miatt tegnap is rendkívüli állapot uralkodott, de nem sokkal volt jobb a helyzet az ország más régióiban sem. A bajor Alpokban tegnap délelőtt több lavinaomlás történt, és a hatóságok nem tartják kizártnak, hogy a leomló hótömeg embereket temetett be. Ugyanakkor eltűnt személyekről egyelőre nem tettek jelentést, a kutatás azonban megkezdődött. A hó és a jég szinte mindenütt rendkívül megnehezíti a közlekedést. Tegnap Magyarországon is folytatódott, bár kisebb mennyiségben a szombaton kezdődött intenzív havazás; a közúti és a vasúti közlekedésben is fennakadásokat okozott az időjárás; a borsodi Hejcét elzárta a hó, több település csak nehezen volt megközelíthető. Szombaton több óráig zárva tartott a ferihegyi reptér. (mti)



