Kiborult az afgán bili – tálib fenyegetőzés

A kifogásolt voksoknak csak a töredékét számolják újra (SITA/AP-felvétel)
ÖSSZEFOGLALÓ
Nem növeli és nem csökkenti az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok létszámát Barack Obama. Az amerikai elnök kongresszusi tagok előtt számolt be döntéséről. Ennek a demokraták és a republikánusok sem örültek, hiszen az előbbiek csapatkivonást, az utóbbiak létszámbővítést reméltek. Az elnöki bejelentés tehát konzerválja az eddigi helyzetet – annak ellenére, hogy a vezető tábornokok mind újabb erők bevetését szorgalmazták.
Az USA ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások után az amerikai haderő 2001. október 7-én támadást indított az afganisztáni tálib rendszer ellen, amely menedéket nyújtott a merényleteket szervező al-Kaida terrorhálózatnak. A tálibokat néhány hét alatt elűzték a hatalomból. A Nyugat támogatását élvező kabuli kormánnyal szembeni lázadás – amelynek fő erejét a tálibok adják – azóta szinte az egész országra kiterjedt, és az elmúlt két évben olyannyira megerősödött, hogy a nyugati országok afganisztáni szerepvállalásuk kudarcától tartanak.
A tálibok az évforduló alkalmából távozásra szólították fel a külföldi csapatokat. „Ha a terrorizmus elleni küzdelem nevében továbbra is megszállás alatt akarják tartani ezt a büszke és vallásos emberek által lakott országot, tudniuk kell: türelmesek vagyunk és készen állunk egy hosszú háborúra” – áll a pastu nyelven írt üzenetben. Egyben közölték, hogy egyáltalán nem áll szándékukban megtámadni Európát, céljuk csupán országuk felszabadítása és egy iszlám állam létrehozása.
Az sem javítja a helyzetet, hogy még mindig nem zárult le az augusztus 20-ai elnökválasztással kapcsolatos botrány, tegnap is folytatódott a szavazatok egy részének újraszámlálása. A független bizottság a kifogásolt voksoknak csak azt a 10 százalékát számolja újra, amit véletlenszerűen választottak ki.
Hamdid Karzai államfő augusztusban a szavazatok 54,6 százalékával lett újra Afganisztán elnöke, ráadásul a 2. forduló kiírása nélkül. A közvélemény-kutatásokat megcáfoló, fölényes győzelem kapóra jött az ENSZ-nek: nem kellett 2. fordulót kiírnia, amelyben a Talibán valószínűleg minden korábbinál erősebben éreztette volna jelenlétét – robbantásokkal, halottak százaival. De korai volt az öröm, mert egy amerikai diplomata kiborította a bilit. Peter Galbraith, az ENSZ afganisztáni missziójának (UNAMA) volt helyettes vezetője összeveszett a felettesével, Kai Eidevel a választási csalások miatt. Ezért diszkréten ki is rúgták. Kirúgása előtt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár megkérte őt, hogy ne beszéljen észrevételeiről a sajtónak, de miután az ENSZ sem teljesen úgy járt el vele szemben, ahogy azt megígérték neki, Galbraith vasárnap a New York Timesban megjelent nyílt levélben támadta az ENSZ-t.
Gyakorlatilag azt mondta ki, hogy Afganisztánban hatalmas választási csalások történtek, s ezeket az ENSZ, a demokrácia és az igazságosság védőszentje szándékosan elhallgatja. „Eide utasított, hogy ne beszéljek a fiktív szavazókörökről (kb. 1500 ilyen szavazókörről van szó). Ezekben több százezer hamis szavazatot könyveltek el Karzai javára. A választási folyamat más kritikus időszakaiban egyszerűen arra utasítottak, hogy ne firtassam tovább a csalás kérdését” – írta Galbraith. (MTI, n, ú)



