RÖVIDEN
Karubi nem hátrál meg
Teherán. Mehdi Karubi reformpárti iráni elnökjelölt nem ismeri el Mahmúd Ahmadinezsád hivatalban lévő elnök győzelmét, illegitimnek tartja a kormányt, és folytatja küzdelmét a június 12-i választás eredményének megsemmisítéséért. Ezt ő maga fogalmazta meg egy levélben, amely a honlapján jelent meg tegnap hajnalban. Hozzátette, hogy nem vesz részt Ahmadinezsád beiktatásán sem. Beszámolt arról is, hogy betiltották napilapját, az Etemad Mallit, mert közöltetni akarta benne ezt a levelet. (MTI)
Tisztogatás Törökországban
Isztambul. Törökországban őrizetbe vettek egy tábornokot, aki a kormányzó, iszlám gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), valamint a világi állam letéteményesének tekintett hadsereg között kialakult feszültség középpontjában áll. Dursun Cicek tábornokot letartóztatása előtt egy isztambuli ügyész kihallgatta. Az ügyész egy titkos dokumentum ügyében nyomoz, amely a sajtóban jelent meg. Ebben egy állítólagos katonai összeesküvésről van szó, amelynek célja az országot politikai káoszba sodorni – írta a hivatalos török hírügynökség. (MTI)
Kényelmes többség
Washington. Nyolc hónapja tartó idegjáték ért véget kedden, amikor Minnesota Legfelsőbb Bírósága a demokrata Al Frankent, az ismert komikust egyhangú szavazattal a szövetségi állam szenátorává nyilvánította. A vesztes, a republikánus Norm Coleman korábbi szenátor elismerte vereségét. Mindennek az az országos jelentősége, hogy a szenátus 58 demokrata tagja, kiegészülve a képviselőcsoportjukkal szavazó két függetlennel, 60:40 arányú minősített többségbe került, és így meg tudja akadályozni a republikánus obstrukciót. (MTI)
Hongkong elégedetlen
Hongkong. Több tízezren vettek részt tegnap Hongkongban azon a felvonuláson, amelyet minden évben megrendeznek a demokrácia védelmében. Ekkor van az évfordulója annak, hogy a volt brit gyarmat 1997-ben ismét kínai fennhatóság alá került. A tüntetők követelték, hogy már a következő, 2012-
es választásokon a polgárok közvetlenül választhassák meg a különleges közigazgatási terület kormányzóját és teljes parlamentjét. A pekingi kormány ugyanis csak 2017-től teszi lehetővé, hogy a kormányzót közvetlenül válasszák meg. (MTI)



