Nem enyhül a latin-amerikai feszültség
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
Washington/Tegucigalpa. Az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) 72 órás ultimátumot adott tegnap az átmeneti hondurasi kormánynak arra, hogy helyreállítsa a demokráciát az országban, különben felfüggesztik Honduras tagságát a szervezetben. Az AÁSZ elítélte – ezt tette az USA és az EU is – a katonai hatalomátvételt, követelve Manuel Zelaya elűzött elnök visszahelyezését hivatalába.
Zelaya hétfőn Managuában bejelentette, hogy ma haza akar utazni José Miguel Insulza AÁSZ-főtitkár és más latin-amerikai vezetők kíséretében. Honduras senki által el nem ismert új kormányának külügyminisztere viszont azzal reagált, hogy Insulza beléphet az országba, Zelaya azonban nem, és Insulza sem avatkozhat be a belügyekbe. Luis Alberto Rubí, Honduras főügyésze pedig letartóztatással fenyegette meg és óva intette Zelayát a hazatéréstől. Ha mégis hazatérne, zavargások, összecsapások törhetnének ki a két tábor között. Zelayát 18 bűncselekménnyel, pl. hazaárulással is vádolják, amiért akár 20 évig terjedő börtönnel is sújthatják.



