Zűrzavar Hondurasban
ÖSSZEFOGLALÓ
Tegucigalpa. Robert Micheletti, Honduras ideiglenesen kinevezett elnöke óva intette venezuelai kollégáját, Hugo Chávezt attól, hogy beavatkozzon Honduras ügyeibe, s hangsúlyozta: a hondurasi fegyveres erők készen állnak az ország védelmére. A hatalomból vasárnap eltávolított Manuel Zelaya államfő helyébe kinevezett Micheletti elmondta: úgy hallotta, hogy több zászlóaljnyi katonát mozgósítottak Honduras határain kívül a beavatkozás szándékával.
Vasárnap Venezuelában Chávez elnök utasításra készültségbe helyezték a hadsereget, miután olyan hír érkezett Hondurasból, hogy ott katonák bántalmazták Venezuela nagykövetét. Micheletti elutasította azt az értelmezést, hogy puccs történt volna Hondurasban, mondván: „Egy puccs vérontással jár, de itt egy csepp vér sem folyt.” Chávez viszont azzal fenyegetőzött, hogy „meg kell leckéztetni” azokat, akik eltávolították a hatalomból Honduras elnökét. Hondurasban a katonaság vasárnap letartóztatta és Costa Ricába száműzte Manuel Zelaya baloldali elnököt az alkotmánymódosításról tervezett népszavazás körül kirobbant vitában.
Pár órával később a hondurasi parlament megfosztotta tisztségétől Zelayát, és Roberto Micheletti házelnök személyében azonnal meg is választotta – átmeneti időre – utódját. A parlament azzal indokolta Zelaya menesztését, hogy megsértette az alkotmányt, más törvényeket és bírói ítéleteket.
A nemzetek közössége – kezdve a latin-amerikai országoktól Spanyolországon át az USA-ig és az EU-ig – elítélte a hondurasi elnök elleni fellépést. Az USA hondurasi nagykövete leszögezte, hogy Washington visszautasítja a Zelaya elleni katonai puccsot, és csak őt ismeri el államfőként. Zelaya tegnap Nicaraguába utazott, ahol több ország és regionális szervezet vezetői tanácskoztak a hondurasi válságról. (MTI, ú)



