2012. május 23. szerdaMa: Dezső (HU), Želmíra (SK)Holnap: Eszter (HU), Ela (SK)« Küldj képeslapot!
Gyalázatos tett volt

Cikk a nyomtatott kiadásból Bajnai Gordon a szélsőségek ellen

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Budapest. Bajnai Gordon szerint minden demokratikus erőnek – pártállástól függetlenül – kötelessége fellépni a szélsőséges eszmék ellen. A magyar miniszterelnök méltatlan, lehangoló és gyalázatos cselekedetnek nevezte, hogy ismeretlenek disznólábakat tettek a pesti rakparton található holokauszt-emlékmű cipőibe és a holokauszt tagadását tiltó törvény elfogadását sürgette. A kormányfő véleménye szerint az európai parlamenti választások eredményéből látszik, hogy nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában megerősödött a szélsőjobboldal. Hozzátette: a magyarok számára ez szokatlan esemény volt, amelyet figyelmeztető jelnek kell tekinteni. A Jobbik nem egyszerűen csak mandátumot szerzett, hanem egyből 15 százalékos eredményt is elért, igaz, nagyon alacsony részvétel mellett – mondta. Bajnai hangsúlyozta: a kormány a leghatározottabban elutasítja a Jobbik által képviselt ideológiát és a párt által megfogalmazott üzeneteket. (mti)