RÖVIDEN
Phenjan
nem tárgyal
Szöul. Észak-Koreának jelenleg nem áll szándékában visszatérni az atomprogramjának felszámolását célzó hatoldalú tárgyalásokhoz – összegezte phenjani látogatásának tapasztalatait Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Úgy vélekedett, hogy a tárgyalások többi részvevőjének, Dél-Koreának, az Egyesült Államoknak, Japánnak, Kínának és Oroszországnak kell megteremtenie a feltételeket a folyamat felújításához. Dél-koreai kollégájával, Ju Mjung Hvannal közösen tartott sajtóértekezletén Lavrov intette a Nyugatot, „nehogy ürügyként használja a Koreai-félszigeten kialakult újabb válságot térségbeli katonai erőinek növelésére”. (mti)
Kettős merénylet Bagdadban
Bagdad. Két öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a tömegben egy bagdadi síita mecset bejáratánál, és megölt mintegy 60 embert, amivel 24 óra alatt megközelítette a 150-et a terror halálos áldozatainak száma Irakban. A rendőrség közlése szerint a halottakon kívül van mintegy száz sebesült is. A merénylet tetteseiről egyelőre semmit sem tudni, de az ismert, hogy az iraki fegyveres erők csütörtökön bejelentették: elfogták Bagdadban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szervezetének feltételezett vezetőjét, Abu Omar al-Bagdadit. Az iraki hatóságok és az amerikai hadsereg azonban tegnap nem tudta minden kétséget kizáróan megerősíteni, hogy valóban az al-Kaida helyi szárnyának magas rangú vezetője akadt horogra. (mti)
A thai kormányfő ígéretei
Bangkok. A thaiföldi miniszterelnök feloldotta tegnap a fővárosra és a környező térségekre vonatkozó rendkívüli állapotot, amelyet április 12-én vezettek be az erőszakba torkolló ellenzéki tüntetések miatt. Abhiszit Veddzsadzsiva ezenkívül ígéretet tett arra, hogy a belpolitikai válság megoldása érdekében megreformálják az alkotmányt, ami az ellenzék egyik fő követelése volt. (mti)
Sertésinfluenza miatt halnak meg
Mexikóváros. A mexikói hatóságok megerősítették: sertésinfluenza miatt betegedtek meg emberek az országban, és bejelentették, hogy 45 halálesetet és 943 gyanús megbetegedést vizsgálnak. A járvány mintegy 20 halálesetet okozott a múlt hónapban, és 9 vele kapcsolatos új elhalálozást regisztráltak az utóbbi 24 órában. Olyan mutáns vírusról van szó, amely a sertésekről átterjedt az emberre. (mti)



