RÖVIDEN
Chávez dühös Obamára
Caracas. Hugo Chávez venezuelai elnököt rendkívül aggasztja az, hogy Barack Obama a terrorizmus támogatásával vádolta őt. Chávez tegnap elmondta, a megválasztott amerikai elnök egy tévéállomásnak adott interjújában a terrorizmus, nevezetesen a baloldali szélsőséges forradalmi erők támogatásával vádolta őt. Szerinte Obama ugyanazt ismételgeti, amit Bush. „Hogy mondhattad ezt már a beiktatásod előtt? A terrorizmus exportjával azok foglalkoznak, akik téged körülvesznek: a CIA és a gyilkoló terrorgépezet” – mondta élő adásban elhangzott nyilatkozatában. (MTI)
Változó török álláspont
Ankara. A török kormányfő szerint Izraelt ki kellene zárni az ENSZ-ből, amíg figyelmen kívül hagyja a világszervezet felhívásait gázai offenzívájának beszüntetésére. Recep Tayyip Erdogan tegnap azzal vádolta Izraelt, hogy a civil lakosságot támadja, miközben arra hivatkozik, hogy műveletei a Hamász ellen irányulnak. Összesen több mint száz olyan BT-döntésről beszélt, amelyet szerinte Izrael nem tart be. Elítélte ugyanakkor, hogy antiszemita jelszavak is elhangzanak a gázai offenzíva elleni tüntetéseken. Izraelnek a muzulmán országok közül Törökországgal a legjobb a viszonya, de mint ez a nyilatkozat is jelzi, Ankara egyre inkább neheztel a zsidó államra. (MTI)
India már engedékenyebb
Újdelhi. India nem zárkózik el attól, hogy a mumbai (Bombay) merényletek gyanúsítottjait Pakisztánban állítsák bíróság elé – közölte az indiai külügyminiszter egy televíziós interjúban. „A pakisztáni hatóságok nem hagyhatják, hogy az elkövetők büntetlenül megússzák az ügyet. Korrekt bírósági tárgyalásra van szükség, nem kirakatperre” – mondta Pranab Mukherdzsi. Indiai részről kezdettől fogva azt állították, hogy Pakisztánban működő iszlamista szélsőségesek követték el tavaly novemberben az összehangolt terrortámadás-sorozatot Mumbaiban. (MTI)
Folytatódó zavargások
Vilnius. Litván rendőrök könnygáz, kutyák és gumilövedékek bevetésével szorították vissza tegnap Vilniusban a kormány gazdaságpolitikája ellen tüntető tömeget a parlament épületétől. A hatóságok engedélyezték ugyan a tiltakozó akciót, de amikor a részvevők hógolyókat, majd köveket és palackokat hajigáltak az épület ablakaira, a rendőrség megkezdte az oszlatást. A litván szakszervezetek tűrhetetlennek tartják, hogy „a kormány a legszegényebb rétegekre akarja hárítani a gazdasági nehézségek zömét”. (MTI)



