Bush elbúcsúzott az amerikai néptől

Hivatalosan csak kedden távozik (ČTK/AP-felvétel)
ÖSSZEFOGLALÓ
A hivatalosan kedden délben távozó elnök a Fehér Házban összegyűlt mintegy kétszáz vendég előtt védte örökségét, elismerve, hogy visszalépések is történtek. Legitim vita folyhat számos döntésről, de kevés helye van a vitának az eredményeket illetően. Amerika földjét több mint hét éve nem érte újabb terrortámadás – mondta.
A meghívottak között a szeptember 11-i támadások áldozatainak egyes hozzátartozói is helyet foglaltak. A 2001-ben helyét egy legfelsőbb bírósági döntés egyetlen döntő szavazata révén elfoglaló Bush nyolc elnöki évét a terrorizmus elleni harc jegyében dolgozta végig. Népszerűsége 2001. szeptember 14-én tetőzött, 84 százalékon, amikor felkereste a WTC lerombolt ikertornyainak romjait. Kedden majdnem történelmi mélypontra zuhant, 34 százalékos népszerűséggel távozik. Ennél csak Harry Truman, illetve a Watergate-botrányba belebukott Richard Nixon költözhetett ki alacsonyabbal a Fehér Házból.
„Gyakran beszéltem önök előtt jóról és gonoszról, ami egyeseket kínosan érintett. De a jó és a gonosz jelen van világunkban, és nem lehetséges kompromisszum a kettő között” – fogalmazott. Úgy vélte, az USA-nak ellen kell állnia az önelégültségnek, Amerikának továbbra is a szabadság ügye élén kell állnia. A távozó elnök, aki visszaköltözik Texasba, és egy ottani egyetemen hozza létre a nevéhez kötött elnöki könyvtárat, nagy elismeréssel szólt Barack Obamáról és családjáról. „Olyan ember áll majd a Capitolium lépcsőjén, akinek története földünk elhúzódott ígéretét tükrözi. Remény és büszkeség pillanata ez egész nemzetünk számára. Csatlakozom minden amerikaihoz: a legjobbakat kívánjuk Obama megválasztott elnöknek, feleségének, Michelle-nek, és két csodálatos lányuknak.”
Obama kimondhatja beiktatási esküjében, hogy „Isten engem úgy segéljen”, és imádkozhatnak papok a beiktatási ceremónia alatt. Ez derült ki egy szövetségi bíró csütörtöki döntéséből. Reggie Walton bíró tárgyalta annak az ateista csoportnak a beadványát, amely azt akarta elérni, hogy a szövetségi bíróság adjon ki tiltási végzést az elnöki beiktatási ceremónia vallási tartalmú szövegeire.
A kaliforniai Michael Newdow vezette csoport már Bush hivatalba lépése előtt is próbálkozott hasonló végzés kicsikarásával, ám akkor sem járt sikerrel. A tiltakozók azzal érveltek, hogy az alkotmányban rögzített 35 szóból álló eskü szövegében nem szerepel az „Isten engem úgy segéljen” formula. Walton bíró szerint a megválasztott elnöknek joga van a szabad beszédhez. Egyúttal leszögezte: nem hiszi, hogy az ünnepség alatt elhangzó imák „valahogy azt az érzést keltenék, hogy a kormány szentesíti a vallást”. (mti, nol, ú)



