2012. május 23. szerdaMa: Dezső (HU), Želmíra (SK)Holnap: Eszter (HU), Ela (SK)« Küldj képeslapot!
A terrorizmus elleni harcról szól az amerikai elnök hattyúdala – francia elképzelés: közös gazdasági tér Oroszországgal

Cikk a nyomtatott kiadásból Szabályozott kapitalizmust akar Sarkozy

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

New York. George Bush búcsúzott, Nicolas Sarkozy ismét villogni akart, Mahmúd Ahmadinezsád megint felháborította a jóérzésű embereket. Így jellemezhető az ENSZ-közgyűlés kedden megnyílt általános vitájának első napja.

Voltak, akik amerikai elnökválasztási kampánnyá változtatták a tüntetést (Reuters-felvétel)

ÖSSZEFOGLALÓ

Az amerikai elnök a terrorizmus elleni közös, megelőző jellegű fellépésre hívta fel a nemzetközi közösséget, egyúttal arról biztosította a világ vezetőit, hogy kormánya a leghatározottabban fellép a Wall Streetet megrázó pénzügyi zavarok megfékezése érdekében. Az általános vita kezdetén, utolsó alkalommal mondott beszédében hangsúlyozta: nem elegendő, hogy az ENSZ utólag elítéli a terrorcselekményeket. Az olyan országokat, mint Észak-Korea és Irán távol kell tartani az atomfegyverektől, s ehhez fontolóra kell venni újabb szankciók elfogadását.

Bush bírálta Oroszországot a szomszédos Grúzia megszállása miatt; azt mondta, Moszkva megsértette az ENSZ alapokmányát, amely azonos jogokat biztosít a kis és nagy nemzeteknek egyaránt. Arra szólította fel a nemzetközi közösséget, fogjon össze az olyan ifjú demokráciák támogatásáért, mint Grúzia.

Cion bölcseinek szelleme

Bush szavait a közönség soraiban Mahmúd Ahmadinezsád is hallgatta, aki ugyancsak a nyitónapon szólalt fel, igaz, órákkal később. Az iráni elnök szavait Simon Peresz izraeli elnök egy múlt századi antiszemita röpirathoz, a Cion bölcseinek jegyzőkönyveihez hasonlította. Ahmadinezsád ugyanis csak cionista gyilkosokként emlegette az izraelieket, és többek között azt fejtegette, hogy néhány álnok cionista manipulálja az amerikaiakat és az európaiakat, és ellenőrzése alatt tartja a világ pénzrendszereit.

„A világszervezet történetében most először fordult elő, hogy egy államfő nyíltan a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben olvasható rút és sötét vádaskodásokkal hozakodik elő” – fogalmazott az izraeli államfő. (Arra az 1900-as évek elején kiadott antiszemita irományra utalt, amelyet – mint történészek azóta megállapították – az orosz cári titkosrendőrség agyalt ki.) Ahmadinezsád, akinek botrányos kijelentéseit sokan elítélték, az USA-t is bírálva ismét védelmébe vette az iráni atomprogramot.

Pénzügyi válságcsúcs?

Nicolas Sarkozy francia államfő az EU soros elnökeként azt szorgalmazta, hogy a világ vezetői idén novemberben egy csúcstalálkozón vitassák meg a globális pénzügyi válság következményeit, a lehetséges új szabályozási formákat a krízis megismétlődésének elkerülésére. Mint kifejtette, a vezető ipari országok G8-as csoportja köré kell szervezni a csúcstalálkozót, amely néhány gyorsan fejlődő ország előtt is nyitva volna. „Építsünk együtt egy rendes, szabályozott kapitalizmust” – hangoztatta Sarkozy, aki szerint új elveket és szabályokat kell kidolgozni a pénzügyi rendszer működéséhez, amelyben, nagyon fontos szerepet kell juttatni a hitelminősítő intézeteknek. Szerinte a szabályozott kapitalizmusban nem lehet egy sor pénzügyi tevékenységet a piaci szereplők ítéletére bízni. Leszögezte: az Európai Uniónak egy olyan, az egész földrészre kiterjedő „közös gazdasági teret” kell létrehoznia, amely magában foglalná Európát és Oroszországot.

Tüntetések pro és kontra

New York-i megfigyelők szerint az ENSZ-közgyűlés idei, 63. ülésszakának e heti általános vitáján az egyik fő téma éppen az amerikai pénzügyi válság lesz. Ennek egyik új fejleménye, hogy Steny Hoyer, a képviselőház többségi, demokrata frakciójának vezetője arra biztatta Busht, televíziós beszédben forduljon az ország népéhez, magyarázza meg a kormánya által kezdeményezett példa nélküli, 700 milliárd dolláros bankmentő csomag szükségességét. Szerinte ugyanis a kongresszus tagjai „kényelmetlenül érzik magukat” a hatalmas összeg sürgetett jóváhagyásával kapcsolatban.

Egyébként az ENSZ-székház előtt kisebb-nagyobb tüntetések is voltak, amelyet zsidó csoportok szerveztek, annak a résztvevői izraeli és amerikai zászlókat lengettek és elítélték Iránt. Mások Bush háborús politikáját bírálták, a csapatok hazarendelését sürgetve Irakból. (MTI, ú)