Rövid MDF-es karrier

Almássy Kornél (Képarchívum)
Budapest. Feljelentés-kiegészítést rendelt el Dávid Ibolya feljelentése ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A rendőrség további adatokat szerez be és 15 napja van eldönteni, hogy elrendeli-e a nyomozást, fennáll-e bűncselekmény gyanúja.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke pénteken azért fordult a Legfőbb Ügyészséghez és az NNI-hez, mert egy birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél – aki szombaton visszalépett a párt elnökjelöltségétől – érintett lehet egy, az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. Mint az MDF elnöke elmondta, a hangfelvétel szerint egy T. A. monogramú vállalkozó egy III/III-as háttérrel is rendelkező vagyonvédelmi céget azzal bízott meg, hogy gyűjtsenek róla terhelő adatokat, amiket a párt elnökválasztási kampányában használnának fel, a megbízás mögött Almássy Kornél áll, a párt élén történő váltást – mint mondta, a hangfelvétel szerint – S.-ék pénzelik. A hvg.hu által nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint a T.-vel jelzett férfi Tombor András, Orbán Viktor egykori külpolitikai főtanácsadója, az S. pedig Stumpf István egykori kancelláriaminisztert jelöli. A beszélgetés T. J. (Tóth János, az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosa) és egy általa „elnök úrnak” nevezett személy között folyt, szombaton Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója elismerte, hogy vele beszélt a Tóth János. Stumpf István a hétvégén visszautasította, hogy bármi köze lenne az ügyhöz.
Egyes MDF-es politikusok szerint a fiatal és ambiciózus Almássynak távoznia kell nemcsak a politikából, hanem a közéletből is. (mti)



