Könnyítik a bevándorlást
Berlin. A német kormány úgy döntött, a korábbiakhoz képest nagyobb számban teszi lehetővé szakemberek bevándorlását, hogy enyhítsen a jelenlegi hiányon. Az Angela Merkel vezette kabinet tegnap hagyta jóvá az erről szóló törvényjavaslatot, amit még a parlamentnek is el kell fogadnia. Az évi alsó jövedelmi határ a bevándorló szakemberek esetében eddig 86 400 euró volt, ezt csökkentették 20 ezer euróval. Vagyis a jövőben a bevándorlónak azt kell bizonyítania, hogy évi jövedelme eléri a 63 600 eurót. Ez utóbbi összeg Berlin szerint a szakmai tapasztalattal rendelkező képzett szakemberek keresetének felel meg. Az új rendelkezés a tervek szerint a jövő év elejétől lép életbe. A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara (DIHK) becslése szerint az országnak mintegy 20 milliárd eurónyi veszteséget okoz a mérnökök és technikusok hiánya. A német kormány a múlt hónapban döntött több magasan képzett szakember bejutásának könnyítéséről, ugyanakkor a korábbihoz képest két évvel meghosszabbította az új uniós tagországok képzetlen dolgozóira vonatkozó bevándorlási tilalmat. (MTI)



