2012. február 9. csütörtökMa: Abigél (HU), Zdenko (SK)Holnap: Elvira (HU), Gabriela (SK)« Küldj képeslapot!

Cikk a nyomtatott kiadásból RÖVIDEN

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Putyin ellenzi

a WTO-tagságot

Moszkva. Korábbi nyilatkozataival homlokegyenest ellenkező nyilatkozatot tett Vlagyimir Putyin orosz kormányfő. Szerinte országának nem származna előnye abból, ha végül belépne a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO). Hozzátette: Moszkvának a csatlakozási tárgyalások során tett néhány kötelezettségvállalását is be kellene fagyasztani. Putyin a kormány egyik ülésén mondta ezt. Közölte: folytatják a WTO-csatlakozási tárgyalásokat, de tájékoztatják tárgyalópartnereiket arról az orosz igényről, hogy néhány vállalásból – amelyek jelenleg ellentétesek az orosz érdekekkel – kilépnének. Mint mondta: kiderült számukra, hogy nem jelent semmi előnyt a WTO-tagság, ha egyáltalán léteznek ilyen előnyök, és ezt a véleményt világossá kell tenniük partnereik számára. Oroszország 1995 óta tárgyal a WTO-belépésről, korábban úgy tűnt, hogy az idei év végéig megállapodás érhető el, most azonban a grúziai konfliktus nyomán több nyugati politikus úgy véli, hogy ez a helyzet veszélyezteti az orosz csatlakozást. (MTI)

Kétszáz fogoly szabadult

Jeruzsálem. Szabadon bocsátott Izrael tegnap csaknem 200 palesztin foglyot annak reményében, hogy a Mahmúd Abbász palesztin elnöknek tett gesztussal sikerül megszilárdítania az akadozó békefolyamatot. A zsidó állam kormánya első ízben szánta rá magát olyan foglyok szabadon engedésére, akiket izraeliek elleni halálos kimenetelű támadások, merényletek miatt fosztottak meg szabadságuktól. A foglyokat izraeli autóbuszokkal Beitúnia ellenőrzőponthoz szállították, ahol a Palesztin Hatóság tisztségviselői – köztük Asraf al-Adzsrami, a foglyok ügyeinek minisztere – üdvözölték őket; egyesek hálájuk jeleként megcsókolták a földet. A szabadon bocsátottak között volt az Izraelben legrégebben fogva tartott palesztin elítélt, valamint a raboskodása ellenére a palesztin parlamentbe is beválasztott Mohammed Abu Ali. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tegnap újabb tárgyalásokat kezdett a Közel-Keleten. (MTI)

Kínai püspök őrizetben

Peking. Őrizetbe vették a kínai földalatti katolikus egyház egyik püspökét, a 73 éves Csia Cse-kuót, akit négy éven belül már 12. alkalommal börtönöztek be a hatóságok. A Vatikánhoz hű, Kínában illegalitásban működő katolikus egyház püspökét az észak-kínai Hopej tartománybeli Vucsiuból hurcolták el a rendőrök vasárnap. Az őrizetbe vétel oka, illetve a pap pontos fogva tartási helye egyelőre nem ismeretes. Csia Cse-kuót 1980-ban szentelték pappá, s Csengtingben egy árvaházat irányít. Eddig összesen 18 évet töltött kínai börtönökben. (MTI)