9 euróért árulják a Gorilla-aktát

Tegnap újabb tüntetés volt a parlament előtt, az Ész! Civil szervezet tagjai élőláncot vontak az épület köré, a biztonsági őrök végül elzavarták őket. (TASR-felvétel)
ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Mindvégig, tehát 2005-től egészen mostanáig törvényes volt a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) eljárása a Gorilla-üggyel kapcsolatban – legalábbis ezt a határozatot hagyta jóvá tegnap a parlament SIS tevékenységét felügyelő bizottsága, amely zárt ajtók mögött ülésezett az SIS igazgatója, Karol Mitrík jelenlétében.
„A legfontosabb az volt, hogy teljes képet kapjunk. Több olyan információ is napvilágra került, amely alapján arra lehetett volna következtetni, hogy valakik törvényt sértettek. Aránylag teljes képet kaptunk az SIS tevékenységéről ezzel az üggyel kapcsolatban, most a rendőrségen a sor” – üzente a bizottság elnöke, Robert Kaliňák (Smer).
A testület tagjai állítólag afelől is érdeklődtek, megvannak-e még a hangfelvételek, Mitrík válaszát viszont nem árulták el. „Számomra az derült ki, hogy semmi sem áll a rendőrség útjában, hogy mielőbb kivizsgálja ezt az ügyet” – mondta Kaliňák, hozzátéve: mivel az ülés titkos volt, többet nem mondhat.
Azt sem sikerült kideríteni, hogy Mitrík felmentette-e a titoktartási kötelezettség alól elődjét, Jozef Magalát, valamint a titkosszolgálat többi, az ügyben érintett tagját.
Megszólalt a katonai ügyészség
Branislav Kupec, a katonai főügyész egykori helyettese tegnap tagadta azokat az értesüléseket, melyek szerint korábban azért nem sikerült kivizsgálni az ügyet, mert a katonai ügyészség leállította az eljárást. „A katonai ügyészség sohasem felügyelt olyan vizsgálatot, melynek célja a Gorilla-aktában szereplő információk hitelességének igazolása lett volna. Mi olyan ügyet vizsgáltunk, amelyben az SIS képviselőit gyanúsították azzal, hogy a Gorilla-aktában szereplő információkat nem a hatóságoknak, hanem illetéktelen személyeknek adták át” – mondta Kupec azzal, hogy a katonai ügyészség azután állította le a vizsgálatot, hogy a nyomozó tíz hónap alatt sem gyűjtött elég bizonyítékot.
Tiltakoznak
a letiltás ellen
Tegnap a Fair Play Szövetség és az Újságírók Szindikátusa is tiltakozott az ellen a bírósági döntés ellen, amely megtiltotta Tom Nicholson újságíró Gorilla-aktáról szóló könyvének kiadását. Mindkét szervezet állítja, a bíróság ezzel a porba tiporta a sajtó- és szólásszabadságot.
A Fair Play szerint irreális a bíró azon állítása, mely szerint az újságíróknak csak olyan információkat kellene közzétenniük, amelyek hitelességét a hatóságok már igazolták. „Ilyen alapon soha semmilyen botrány nem kerülne nyilvánosságra. Ez ellentmond az oknyomozó újságírás alapelveinek” – olvasható a Fair Play reakciójában. Azt is botrányosnak nevezték, hogy a bíró még azelőtt tiltotta le a könyv megjelenését, hogy olvasta volna a kéziratot.
Árulják a Gorilla-aktát
A bíróság a könyv megjelentetését a Gorilla-aktában gyakran emlegetett Penta pénzügyi csoport indítványára tiltotta meg. A Penta pedig mindent elkövet, hogy leállítsa az akta szabad terjesztését, aki felteszi honlapjára a dokumentumot, azt perrel fenyegeti.
Az aktát ennek ellenére tegnap a kassai bíróságok Štúr utcai épületének újságárus standjában 9 euróért árulták. A dokumentum 112 oldalas, A4-es formátumú. A bíróságon több ember is megvette, az újságárus viszont a Sme napilapnak tagadta, hogy árulta a Gorilla-aktát.
A nyomtatvány hátoldalán a Thailek Press cég neve látható, a cégjegyzékben és annak archívumában sem szerepel ilyen társaság. A bíróság a nyomtatványról nem tudott, Marcela Gálová szóvivő szerint az ott árult termékekért az újságárus felel.
Folytatódó tiltakozások
Újabb, Gorilla-ellenes tiltakozás volt tegnap a parlament előtt, az UM! polgári társulás szervezte, melynek tagjai nemrég konfettiket szórtak a parlament karzatáról a képviselőkre, amikor a mentelmi jogról tárgyaltak. Tegnap le akarták láncolni a parlament főbejáratát, de a biztonsági őrök ezt megakadályozták. Ezután a szervezet több tucatnyi tagja élő láncot vont a bejáratát elé, majd bementek az épületbe és a portáról kiabálták a képviselőknek, hogy álljanak az elégedetlen állampolgárok elé.
A következő megmozdulás ma lesz Besztercebányán, a fővárosban ismét pénteken tüntetnek. (dem, SITA)



