Folyók, emberek és állatok fagynak meg

A Garam sok helyütt befagyott, szánkózni és korcsolyázni is lehet rajta, a nagy hideg viszont nem tesz jót az állatoknak (Ján Krošlák felvételei)
DEMECS PÉTER
A hihetetlennek tűnő -30 Celsius-fok körüli hőmérséklet Szlovákiában már nem ámítás, hanem valóság. S az előrejelzések szerint a legrosszabb még előttünk van.
A hétvégén állítólag sok helyütt -30 fok alá süllyed a hőmérő higanyszála. Erről az északkeleti hideg légáramlás tehet, amely a hétvégén még inkább felélénkül, tehát már nemcsak az ország északi régióiban, hanem másutt is nagy fagyok lesznek. Meteorológusok szerint a héten már volt példa arktikus napra az országban, tehát olyan időszakra, amikor 24 óra alatt sehol nem volt melegebb -10 foknál.
Késhetnek a vonatok
Alexander Buzinkay, a Szlovák Vasúttársaság szóvivője szerint a fagyok már a vasúti közlekedést is megnehezítették az ország keleti és északi régióiban, Bártfa, Homonna és Eperjes környékén.
Nemcsak a sínekkel, a mozdonyokkal is meggyűlik a baja a vasúti alkalmazottaknak. Mivel ezeket az éjszaka nem fűtött hangárokban állítják le, gyakran előfordul, hogy az erős fagyban túlzottan lehűl a motor, megfagynak benne a folyadékok, aminek következtében aztán nem lehet elindítani. „Tekintettel az extrém időjárásra, arra kérjük az utasokat, hogy számoljanak a járatok esetleges késésével” – mondta Buzinkay.
A legkiszolgáltatottabbak ilyen időben a hajléktalanok. A fővárosban, de más nagyobb városban is sátrakat állítottak fel, ahol éjjel megbújhatnak a nagy fagyok elől. Sok helyütt a vasúti állomások fűtött várótermeit is nyitva hagyják, hogy a hajléktalanoknak legyen hol felmelegedniük.
Éhen halnak az állatok
A -30 fok körüli hőmérséklet már a vadon élő állatokat is veszélyezteti. A nagy hidegben ugyanis energiájuk jelentős részét hőtermelésre használják el, s ez aztán hiányzik az élelemkeresésnél, a vadászás során. Miroslav Janiga, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa szerint például egy cinegének télen óránként kell ennie, s ilyen gyakran nem talál a magas hóban élelmet. A bagoly például normális esetben három napot is kibír élelem nélkül, de télen egy egész napot sem.
„A szarvasok és az őzek is veszélyben vannak, hiszen nehezen tudnak mozogni a hóban, legfeljebb csak gyökereket tudnak rágcsálni, és ez nem elég. Ilyen feltételek mellett nagyon gyorsan kifáradnak” – mondta a SITA hírügynökségnek Janiga, aki szerint az idei fagy jelentősen megritkítja az erdeiállat-állományt.
Romlik az elektronika
Az elektronikai berendezések többsége nem bírja a nagy fagyokat, ezért jobban teszik, ha mobiltelefonjaikat is melegebb helyen tárolják. Gondok lehetnek az érintőképernyős telefonokkal is, amelyeket például kesztyűs ujjakkal nem lehet irányítani, ezek csak emberi tapintásra reagálnak – szaküzletekben már olyan kesztyűket is árulnak, amelyek ujjvégei az emberi bőr érintését imitálják.
A fagyokban a telefonok akkuja is a megszokottnál jóval gyorsabban lemerül. Rövid távon nem jelent veszélyt a telefonnak a hideg, de ha sokáig sétálnak kint, inkább tartsák melegben.
Az autók reggeli begyújtásával is gond lehet. A kocsik akkumulátorának teljesítménye ugyanis ilyen időben akár a felére is lecsökken. Ha nem tudnak elindulni, inkább ne próbáljanak vontatással vagy tolással rásegíteni a gyújtásra, inkább hívják ki biztosítójuk asszisztensszolgálatát, amely feltölti az akkut. Ha elindultak a gépkocsival, ajánlott az első néhány kilométeren alacsonyabb fordulatszámon tartani az autót.
Fontos, hogy jó minőségű motorolaj is legyen az autóban, amely az extrém hőmérséklet miatt sem fagy meg.
Zajlás fenyeget
A tavak után már a folyók is elkezdtek befagyni, a Garamon például Garamszentkeresztnél és Besztercebányánál lehet szánkózni, korcsolyázni.
„Ez viszont azzal a veszéllyel jár, hogy hamarosan jégzajlás következhet” – magyarázta Pavol Machava, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat szóvivője. A kisebb folyókon már 10–15 centiméteres jégréteg van.
A rendszerint nagy károkat okozó jégár a nagy fagyokat követő hirtelen felmelegedés következtében indul meg.



