Jogilag is támadható a lista
ÚJ SZÓ-HÍR
A decemberben elfogadott, Rudolf Chmel (Híd) kisebbségi miniszterelnök-helyettes hivatalában készült kormányrendelet egyeztetéseinél már Daniel Lipšic (KDH) belügyminiszter, majd később Dušan Čaplovič, a Smer alelnöke is jelezte, hogy a jogi értelmezés szerint az új helynévlista nincs összhangban a tavaly júniusban jóváhagyott kisebbségi nyelvhasználati törvénnyel. Tegnap az SNS is előrukolt ezzel – Slotáék az alkotmánybíróságot kérnék fel, hogy döntsön az ügyben. A beadványhoz viszont 30 parlamenti képviselő aláírása kell. Rafael Rafaj, az SNS frakcióvezetője elmondta: a Smertől várják a segítséget.
A kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében a kisebbség nyelvén is feltüntethető települések listája csak két, egymást követő népszámlálás eredményei alapján, vagyis leghamarabb 2021-ben módosítható, így a Chmel hivatala által elfogadtatott változat törvényellenes – hangsúlyozta Rafaj.
A fenti érvek jogilag is alátámaszthatók, ugyanis Igor Matovič (független – Egyszerű Emberek) olyan módosítást fogadtatott el, amely miatt a törvény 7c paragrafusának értelmezése nem feltétlenül egyértelmű – árulta el lapunk kérdésére Szalay Zoltán jogász, a kormányhivatal munkatársa. Matovičék szavazataira szükség volt a törvény elfogadásához, ám ezért több feltételt szabott a Hídnak, az egyik ilyen módosítás okozza a szóban forgó problémát. Szalay hozzátette, egy szűkítő értelmezés szerint a kisebbségi helységnévlistát nem lehetne kiadni azokhoz a településekhez, amelyekben már most is használni lehet a kisebbségi nyelveket. Viszont ilyen esetekben szerinte a tágabb, az egész törvény logikáját és célját figyelembe vevő értelmezést kell alkalmazni – a törvény ugyanis feltételezi a rendelet kibocsátását ahhoz, hogy a helységnévtáblák kihelyezéséről szóló rendelkezés alkalmazható legyen. „A mi álláspontunk szerint az olyan értelmezés, amely szerint a kormányrendelet nem lett volna kiadható, megengedhetetlen szűkítő értelmezés. Ami pedig a rendelet érvényességét illeti: a kormány elfogadta, megjelent a törvénytárban, hatályba lépett, tehát amíg az alkotmánybíróság máshogy nem határoz, minden illetékes jogalanynak alkalmaznia kell” – hangsúlyozza Szalay.
Végeredményben az új kormány politikai motivációján múlik majd, hogy melyik értelmezést fogadja el. Dušan Čaplovič lapunk kérdésére néhány hete jelezte, ha pártja kormánypozícióba kerül, felülvizsgálják a helynévlistát. (vps)



