2012. május 23. szerdaMa: Dezső (HU), Želmíra (SK)Holnap: Eszter (HU), Ela (SK)« Küldj képeslapot!
A parlament még egy sor törvényt megvitat

Cikk a nyomtatott kiadásból Drágul a nyugdíjasotthon

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Tegnap jóváhagyták a képviselők a szociális szolgáltatásokról szóló törvény módosítását. A jogszabályt tavaly decemberben már megszavazta a parlament, de Ivan Gašparovič államfő megvétózta, azzal, hogy hagyják ki belőle a visszamenőleges hatályt. A képviselők ezt tegnap elfogadták, így a törvény mától érvényes.

A jogszabály értelmében a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben (például a nyugdíjasotthonokban) a lakóknak ezentúl a szolgáltatások költségeinek 50 százalékát maguknak kell állniuk. Jozef Mihál miniszter szerint azonban a kisnyugdíjasok esetében továbbra is fennáll: csak annyit fizetnek, hogy 38 eurójuk még maradjon a nyugdíjból. A törvény azért változott, hogy ne lehessen visszaélni vele. Például ha valaki eladja 100 ezer euróért az ingatlanát, majd nyugdíjasotthonba vonul, nem lehet úgy kezelni, mint ha nem lenne semmi vagyona – magyarázta a miniszter.

A kettős állampolgárságtól a kollektív kisebbségi jogok tagadásán keresztül a képviselői mentelmi jog szűkítéséig minden téma lesz a parlament tegnap elkezdődött ülésén. A képviselők ugyanis az ülés elején egyet sem töröltek a 74 napirendi pont közül. Esély mutatkozik a képviselői mentelmi jog szűkítésére – Robert Fico tegnap jelezte, hogy pártja hajlandó hozzájárulni a képviselők kihágásokra vonatkozó mentelmi jogának eltörléséhez, de csak abban az esetben, „ha a javaslat normális lesz”. Hogy pontosan mit tartana normálisnak, azt nem pontosította. Fico attól tart, hogy miután sikeresen megszavazzák a mentelmi jog szűkítését, a kormánypártok hirtelen úgy döntenek majd, hogy törlik a napirend többi pontját. Ebben az esetben a Smer Fico szerint rendkívüli ülések sorát kezdeményezné. (vps, sán)