2012. február 9. csütörtökMa: Abigél (HU), Zdenko (SK)Holnap: Elvira (HU), Gabriela (SK)« Küldj képeslapot!

Cikk a nyomtatott kiadásból RÖVIDEN

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

A Smer leváltaná Sulíkot

Pozsony. A Smer ma nyújtja be a parlamentbe a Richard Sulík házelnök leváltására tett javaslatát. Robert Fico, a Smer elnöke a menesztést tegnap azzal indokolta, hogy a parlament élén szerinte olyan személy áll, aki nem tisztel semmit. Véleménye szerint senki sem becstelenítette meg az alkotmányos intézményeket annyira, mint Richard Sulík. Ugyancsak a házelnök bűnéül rótta fel, hogy konzultációk nélkül eltörölte a parlamenti nyílt nap intézményét. A Smer azt szeretné, ha a házelnök menesztéséről már a szeptemberi ülésen tárgyalnának. Anna Belousovová, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke támogatja a Smer javaslatát, de úgy látja, a kormánykoalíciós többség akarata érvényesül majd a parlamentben. (SITA)

Augusztusi havazás a Tátrában

Poprád. Havazással búcsúzott az augusztus a Magas-Tátrában, helyenként félméteres hó is esett. A Hegyi Mentőszolgálat lavinaveszélyre figyelmeztetett, mivel a friss hóréteg nem fagyott meg, és megindulhat. Tegnap ráadásul szélvihar is tombolt, a másodpercenkénti 25-30 méteres széllökések fákat döntöttek ki, a Tátra alatt pedig a tartós eső miatt több települést veszélyeztettek a medrükből kilépő patakok . (SITA)

Egyszer se csengetett a postásnő

Besztercebánya. 1200 kézbesítetlen levél, 11 bankkártya, öt év. A Besztercebányai Kerületi Bíróság kedden öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Nagy Ildikót. A 43 éves volt ragyolci postásnő 2003 és 2008 között nem kézbesített ki 1200 levelet, ezek közül 68 ajánlott volt. A levelek között volt 11 bankkártyát tartalmazó is, a hozzájuk tartozó PIN kóddal. A bankkártyákkal ő maga vett fel pénzt, egyet a lányának adott, összesen 11 ezer eurós kárt okoztak. A nőt levéltitok megsértése és bankkártyák jogosulatlan használata miatt ítélték el, lánya egyéves feltételes büntetést kapott. A bíróság arra is kötelezte őket, hogy térítsék meg az okozott kárt. (SITA)