Gépfegyvert kap minden rendőrjárőr

Gyászmisét tartottak tegnap az áldozatok emlékére a pozsonyi Szent Márton-dómban, a szertartáson a kormány tagjai is részt vettek (TASR-felvétel)
DEMECS PÉTER
Pozsony. A dévényújfalui mészárlás után gyökeres változások lesznek a rendőrségen – jelentette be Daniel Lipšic belügyminiszter és Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány. A cél, hogy mindegyik rendőrjárőr hatékonyan fel tudjon lépni vaktában lövöldöző ámokfutókkal szemben is, és időben ártalmatlanná tegye őket.
Scorpio 61 típusú gépfegyvert kap minden járőr. „A fegyverek a rendelkezésünkre állnak, utasításba adtam, hogy minden egységnél legyen ilyen típusú fegyver. Bűnözés mindig lesz, ezt nem tudjuk meggátolni, a kockázatot tudjuk csökkenteni” – jelentette ki Lipšic.
Ugyan visszahúzódott, de lelkiismeretes emberként tartotta számon környezete Ľubomír Harmant, aki az első ámokfutóként vonul be az ország történelmébe. 1962. március 31-én született, rendezett családban nőtt fel, egy lány- és egy fiútestvérrel. Agglegény volt. 1981 és 1983 között volt katonai szolgálaton, azóta nem állt kapcsolatban a fegyveres erőkkel, de tagja volt egy lövészklubnak. 1989-ben költözött dévényújfalui lakásába.
A kilencvenes években négy munkahelye volt, sehol sem panaszkodtak rá. 2008. augusztus 1-jétől munkanélküli volt, azóta hobbijának, a sportlövészetnek élt. Egy sportlövész egyesület tagja volt, a szervezet elnöke a rendőrségnek elmondta: közelebbről ismerte, de soha nem gondolta volna, hogy ilyesmire készül. Mint kiderült, hat fegyvert tartott legálisan, a mészárlás során használt gépkarabélyt 2005 áprilisában vásárolta. Rendszeresen részt vett a sportklub edzésein, lövészversenyekre járt. Ámokfutása hétfőn 9.45-kor kezdődött, a rendőrség speciális osztagainak kommandósa 10.16-kor sebesítette meg, ezután Harman fejbe lőtte magát.
A hétfői tragédia miatt nem tartották meg a tegnapra tervezett nyílt napot a kormányhivatalban, ehelyett részvétnyilvánítási könyvet nyitottak az aulában. Néhány óra alatt politikusok és egyszerű emberek ezrei fejezték ki részvétüket.



