RÖVIDEN
Közgyűlésen ünnepel a Híd
Pozsony. Pénteken rendkívüli közgyűlésen értékeli a választásokon elért eredményét és a választási kampányt a Híd. „A választások kiértékelése mellett szó esik majd a párt struktúrának kiépítéséről is” – tájékoztatta lapunkat Czuczor Nóra, a párt szóvivője. A közgyűlés egyben felkészülés a novemberi önkormányzati választásokra. „A polgármesterjelöltekről egyelőre nem esik szó, viszont megvitatjuk a stratégiát a többi párttal kapcsolatban” – mondta lapunknak a szóvivő. Ebbe beletartozik az is, hogy az MKP-val szemben milyen stratégiát választanak. A viszonylag rövid, kétórásra tervezett közgyűlés Lagzi Lajcsi és a Kochansky együttes fellépésével zárul. (lpj)
Naponta 100 katona segített
Pozsony. A hadsereg 73 ezer eurót költött a Nyitrabányán (Handlová) és a környékbeli falvakban pusztító augusztusi árvízkárok elhárítására. Augusztus 15-e és 24-e között minden nap legalább száz katona vett részt a mentésben és a károk elhárításában. Az első napokban 48 katonai rendőr őrizte Nyitrabánya víz alá került házait. A katonák több ideiglenes pontonhidat is felépítettek a víz által elmosott hidak helyébe. (TASR)
Szlovák autonómia-emlékmű
Zólyom. Több mint 330 ezer euróba kerül az úgynevezett Zólyomi kiáltvány emlékműve, amelyet jövőre akarnak felállítani a közép-szlovákiai városban. A mintegy 3 méter magas márványszobor elkészítésére a régiófejlesztési minisztérium előző, SNS-es vezetése adott támogatást, a szobor felállítását az SNS járási szervezete kezdeményezte. Az úgynevezett Zólyomi kiáltványt –amely teljes autonómiát követelt Szlovákiának – 1932-ben fogadták el Andrej Hlinka és Martin Rázus kezdeményezésére. (TASR)
Sikeres volt a varrónők sztrájkja
Hencfalva (Hencovce). Jelentős béremelést sikerült kiharcolniuk a helyi textilüzem dolgozóinak a múlt héten kezdődött sztrájkkal: munkaadójuk beleegyezett a havi 50 eurós béremelésbe. „Ez rendkívüli siker, nem emlékszem olyan esetre, amikor 15 százalékos béremelést tudtunk volna elérni” – jelentette ki Jozef Balica, a KOVO szakszervezete egyik vezetője. Az alkalmazottak tegnap befejezték a hét napig tartó sztrájkot, és ma reggel már munkába álltak. (SITA)



