Politizáló pénzemberek

Nem szent, az biztos. A Lamborghini-tulajdonos Boris Kollár multimilliomos a 7. az Unió listáján. (SITA-felvétel)
ÚJ SZÓ-HÍR
Pozsony. Tegnap bemutatta választási listáját a pár héttel ezelőtt alapított Unió – Párt Szlovákiáért nevű tömörülés is, amely három minipárt, a Liga, a Polgári Jelöltek és a Szabad Fórum választási pártjaként jött létre. A listán számos, az SDKÚ-ból az elmúlt években lemorzsolódott – többségükben kizárt – politikus mellett ismert üzletemberek és egyéb politikai kalandorok is feltűnnek. Az Unió választási listáját Branislav Zahradník, a Pozsony megyefőnöki posztját korábban megcélzó üzletember-politikus vezeti, őt Pavel Hagyari eperjesi polgármester, valamint Zuzana Martináková, a Szabad Fórum elnöke követi. A lapunknak nyilatkozó Pavel Haulík szociológus, az MVK közvélemény-kutató ügynökség vezetője szerint nehéz felmérni, milyen esélye lehet a pártnak, de nem feltételezi, hogy megközelítenék a parlamenti bejutáshoz szükséges 5%-os küszöböt. Az Unió viszont egy 2–3%-os eredménnyel is beleszólhat a választások végeredményébe, ha az e mögött az arányszám mögött álló szavazatmennyiséget valamelyik kisebb jobboldali párttól veszi el. A listán felbukkanó pénzemberek viszont erős kampányt sejtetnek, emellett kérdéses, kinek az érdekeit szolgálja az új párt bejelentkezése. A közismerten tehetős Hagyari mellett a választási lista 7. helyén található az ismert milliárdos, Boris Kollár is. A lista érdekessége, hogy a párt vezető arcainak nagy része egyben közismert házasságszédelgő, Hagyari és Kollár nőügyeinek, gyermekeinek se szeri, se száma, mellettük szaftos történeteivel Zahradník is számtalanszor megtöltötte a bulvárlapokat. Egyes hírek szerint a pártszövetség létrejötte mögött a Smer vagy a hozzá köthető emberek állnak, s céljuk ezáltal a jobboldali pártok meggyengítése. Martinákovát az elmúlt években többször érte az a vád, hogy politikai tevékenységével Ficóékat segíti, a kormányfő pedig a januári, SDKÚ-ellenes pártfinanszírozási botrányhoz szükséges adatok nagy részét bevallottan a Dzurindáéktól egykor kiebrudalt SDKÚ-soktól kapta. (MSz, s)



