KAMPÁNYHÍREK
u A parlamenten kívüli SDĽ felszólította Robert Ficót, hogy vegye le a Smer választási listájáról Ján Richtert, a párt főmenedzserét. Az SDĽ szerint Richter – aki a 14. a választási listán – ugyanolyan zűrös pártfinanszírozási ügyekbe keveredett a régi SDĽ-ben, mint amilyenek miatt Mikuláš Dzurinda távozott az SDKÚ választási listájának éléről. Így, ha már a Smer annyit kritizálta Dzurindát, Richter útját is ki kellene adnia. „Ami Gabriel Palacka volt az SDKÚ-ban, az volt Ján Richter az egykori SDĽ-ben” – áll a párt nyilatkozatában.
u A Nemzetek Európájáért Szövetség (AZEN) bízik abban, hogy átlépi a parlamenti bejutáshoz szükséges 5%-os küszöböt – mondta Zdenka Kramplová, aki tegnap a belügyminisztérium illetékes szerveinek leadta a párt választási listáját. Azt Milan Urbáni vezeti Kramplová előtt, a harmadik Peter Valach besztercebányai vállalkozó. Kizárásáig Urbáni és Kramplová is a HZDS tagja volt. A negyedik helyen Alexander Patkoló, a Szlovákiai Roma Kezdeményezés (RIS) elnöke szerepel. Zdenka Kramplová hozzátette, a választási lista első 20 helyén négy RIS-tag található.
u Az SDKÚ szerint a közszolgálati Szlovák Televízió arroganciája minden határt átlépett. A köztévé vasárnap déli politikai vitaműsorába hívott vitapartnert Marek Maďaričhoz, a Smer alelnökéhez, ám az STV nem akceptálta Lucia Žitňanskát, az SDKÚ egyik fő arcát, mivel nem a párt alelnöke, míg Maďarič ilyen pártfunkcióval bír. „Ez rendben lenne, ha egyforma mércével mérne mindig – az SDKÚ elnökéhez viszont mindig a Smer alelnökeit hívja” – áll az ellenzéki párt nyilatkozatában. Marek Maďaričcsal végül a KDH frakcióvezetője, Pavol Hrušovský fog vitázni, aki pártjában szintén nem tölt be alelnöki funkciót.
u A HZDS több teret szeretne adni az iskolákban a testnevelésnek és a sportnak. A párt szerint a tanítás után a sportversenyeké és testmozgásé kell, hogy legyen a főszerep. A HZDS emellett a testnevelő tanárok továbbképzését is zászlajára szeretné tűzni. A változtatások a párt szerint évi 5 millió eurós többletkiadással járnának. (s, t)



