Gyanús megrendelések a környezetvédelemnél is
ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ
Pozsony. Az építésügyi minisztériumhoz hasonlatosan a környezetvédelmi minisztériumnak is van „faliújságtendere”. Az etrend.sk információi szerint a környezetvédelmi tárca is az átlagos árak többszörösét fizette a megrendelt szolgáltatásokért. A környezetvédelmi minisztérium nyár óta a Smer kezében van, a legerősebb kormánypárt a sorozatos botrányok után vette el a minisztériumot a Szlovák Nemzeti Párttól, s ültette élére saját emberét. Úgy tűnik azonban, a botrányok a Smer vezetése idején sem kerülik el a minisztériumot. Noha a legújabb történet még Ján Chrbet SNS-es miniszter vezetése alatt kezdődött.
A 2008 és 2013 közötti időszakra szóló kommunikációs operatív program megvalósításának jogát a B.R.O.S. ügynökség nyerte el 11 millió euró értékben, maga mögé utasítva egy nála jóval nagyobb ügynökségeket. A B.R.O.S információs napokat szervezett – összesen 120-at, amelyek mindegyikéért 8285 eurót számolt fel. Hogy mire ment el a pénz, nem tudni. Az etrend számításai szerint normál árakon számítva a költségeket – például az egyik kelet-szlovákiai négycsillagos hotelben, ahol többször szervezett az ügynökség ilyen napokat – az összesen 120 információs nap összköltsége legfeljebb 90 ezer euróra rúgott volna, a B.R.O.S. ennek tízszeresét számlázta ki. A minisztérium 153 065 eurót fizetett az ügynökségnek a tárca kiállítási standjának elkészítéséért a tavalyi Coneco kiállításon. Ezért az összegért még Pozsony környékén is egy családi házat lehet felépíteni, a kiállítási stand 50-100 négyzetméternyi területet foglalt el. Szakértők szerint egy ekkora kiállítási területért átlagban 10-15 ezer eurót kérnek. További standok elkészítéséért 76-80 ezer eurót kapott az ügynökség, összesen csaknem 390 ezret. A program sajtóban való reklámozásáért ugyancsak a normál árak tízszeresét számlázta ki az ügynökség. (sán)



