2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!
Az érintettek nem is hallottak arról a képzésről, amelyen Szabó Zoltán elszámolásai szerint előadásokat tartottak három évvel ezelőtt

További fiktív elszámolásokra derült fény a Selye János Kollégiumban

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

MÓZES SZABOLCS

Komárom. Újabb csontvázak hullanak ki a Selye János Kollégium szekrényéből. Tegnap kiderült, Szabó Zoltán legalább még egy pályázata lett fiktív módon elszámolva – az érintett szakemberek semmit sem tudnak arról, hogy nekik 2006 őszén és 2007 tavaszán képzéseket kellett volna tartaniuk. A szervezet ebben az esetben 2,6 millió forintot (akkori árfolyamon hozzávetőlegesen 370 ezer korona, közel 11 ezer euró) kapott magyar szakterminológiai képzésre. A Komáromban, Kassán és Pozsonyban tervezett – és elszámolt – kurzusokat elismert szakembereknek kellett vezetniük, az Apáczai Közalapítványnak benyújtott szakmai beszámoló név szerint meg is említi mind a hét lektort. Közülük háromról még nem derült ki, hogy egyáltalán valós személyek-e. Négy személyt sikerült elérnünk lapzártáig, mindannyian cáfolták, hogy előadásokat tartottak a tanfolyamon.

Lacza Tihamér rádiós, újságíró nem is érti, hogyan kerülhetett a szakelőadói listára. „Szaknyelvi képzéseket eleve nem is tarthattam volna, mivel nincs nyelvészi képesítésem” – mondta lapunknak a természettudományi végzettségű Lacza. Neve feltehetően azért került a listára, mert 2006/2007-ben – amikor a Szabó-féle „kurzusokat” kellett volna tartania – a budapesti Corvinus Egyetem közgazdasági képzésében közreműködő óraadó oktató volt. A kihelyezett képzést az egyetem megalakulásáig a Selye János Egyetemért Alapítvány bonyolította le, melynek szintén Szabó Zoltán volt az ügyvezetője. Az egyetemnek egyébként semmi köze sincs Szabó kollégiumához, sem az általa vezetett alapítványhoz.

Kiderült, hogy a szakmai beszámolóban szereplő másik ismert szakember, Gyurgyík László szociológus is értetlenül állt az eset előtt. „Szeretném jelezni, hogy nem vettem részt a fentiekben említett, Selye János Kollégium által szervezett képzésekben” – írta lapunknak Gyurgyík. A szociológus jelenleg is a komáromi egyetem oktatója. Szitás Zsuzsanna, a komáromi ipari szakközépiskola tanárnője sem tartott szaknyelvi továbbképzéseket. Abban az időben ő is a kihelyezett képzés oktatója volt. „Nem voltam vele olyan közeli kapcsolatban, hogy véleményt tudjak róla mondani, de hozzám mindig korrekt volt” – mondta Szitás Szabó Zoltánról.

Az állítólagos képzéssel kapcsolatban hasonlóan nyilatkozott Takács Zoltán, a Komenský Egyetem Menedzsment Karának docense is, aki évekkel ezelőtt a komáromi kihelyezett képzés óraadó oktatója is volt. Takács saját elmondása szerint számvitelt tanított, de azt is szlovákul. A docens szerint már akkor több probléma merült fel a képzés körül. „Az ilyesmik elszomorítják az embert” – tette hozzá a nyugdíjas korú docens.

Szabó Zoltán tegnap sem vette telefonját, nem válaszolt az e-mailekre sem. Lapunknak név nélkül nyilatkozó egykori munkatársai szerint mindig nagyon elővigyázatos volt, ezért nem lehetett rá korábban semmilyen visszaélést rábizonyítani. A hozzá egykor közel állók furcsállják is, hogy most ilyen egyértelműen bizonyítható a fiktív elszámolás. A magyarázat az lehet, hogy az Apáczai Közalapítvány csak az utóbbi időben módosította internetes honlapját, és tette fel rá utólag is az összes sikeres pályázat szakmai beszámolójának beszkennelt másolatát. Szabó Zoltán szervezetei 1999-től pályáztak az alapítványnál, legutolsó pályázatuk 2006-os keltezésű, az elszámolást 2007 nyarán adta le. Információink szerint akkor még nem volt ilyen mélységű, nyilvánosan elérhető elszámolási adatbázisa az alapítványnak.

Mint arról tegnap beszámoltunk, Szabó szervezete 1,3 millió forintot kapott olyan képzésre, amely nem valósult meg – legalábbis nem az elszámolásban feltüntetett oktatókkal. Egy másik, Szabóhoz köthető nonprofit szervezet pedig további 1,47 millió forintot kapott ugyanabban az időben, szintén egy olyan tanfolyamsorozatra, amely feltehetően sohasem valósult meg. Az ügyben illetékes Apáczai Közalapítványhoz a sértettek bejelentést tettek, a magyar állami pénzeket osztó szervezet vizsgálatot rendelt el az ügyben. Ennek értesüléseink szerint egy hónapon belül le kellene lezárulnia.