Visszaküldték a rózsákat Ficónak

Virágot a virágnak? (TASR-felvétel)
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. A kormányhivatal előtt tüntettek tegnap a Választás Lehetősége és a Queer Leaders Forum polgári társulások női emberjogi aktivistái, nyílt levélben kérték: Robert Fico kérjen tőlük bocsánatot A „Rózsa Ficónak” tiltakozó megmozdulás közvetlen reakció volt Robert Fico múlt heti találkozósorozatára a szlovákiai nőkkel. Romana Schlesinger, a Queer Leaders Forum polgári társulás vezetőjének magyarázata szerint a találkozókon a kormányfő ahelyett, hogy a nők emberi jogaival foglalkozott volna, vörös rózsákat osztogatott, ízléstelen, szexista vicceket mondott.
„A nők diszkriminálása kemény valóság az egész világon. Ezért is ünnepeljük március 8-át a nők emberi jogaiért vívott küzdelem napjaként. Fico kormányfő és pártbéli társai sértő vicceikkel becsülték alá ezt a jeles napot“ – magyarázta korábban az akció lényegét Adriana Mesochoritisová, a Választás Lehetősége polgári társulás képviseletében.
Robert Fico miniszterelnök válaszul gratulált a tüntető női aktivistáknak a nemzetközi nőnap alkalmából. Leszögezte, kormánya soha nem fogadott el olyan intézkedéseket, amelyek előidézték volna a nők helyzetének romlását, vagy a férfiak és nők közti egyenlőtlenségeket.
Véleménye szerint a bérezések közti különbség nemcsak Szlovákiában jelent gondot. (sán, s)



