Még nincs ellenzéki jelölt a hivatal élére
ÚJ SZÓ-HÍR
Pozsony. Angyal Béla, a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) elnöke szerint az SDKÚ áll az ellene irányuló támadások mögött, ez a párt akarja átvenni a hivatalt a jelenlegi alelnök, Rudolf Kulman segítségével. Kulmant az SDKÚ jelölte az alelnöki posztra, és Angyal szerint az elmúlt öt évben „belső ellenzékként” viselkedett a hivatalban. Az SDKÚ cáfolja állításait. „Angyal úr össze-vissza kapálózik – mondta lapunknak Stanislav Janiš, az SDKÚ frakcióvezetője. – Egy héttel az övé után lejár az alelnök mandátuma is. Az lenne a legjobb, ha március 11-én már nem lenne a hivatal elnöke, egy héttel később már Kulman úr sem lesz alelnök, és szent a béke.” Angyal szerint azonban Kulman egy hétig megkapja az ő hatásköreit is, így például javaslatot tehet az alelnök személyére, akit a kormány nevez ki. Az SDKÚ szerint azonban ilyen forgatókönyv nem létezik. „Ez butaság, nem akarjuk elfoglalni a hivatalt – mondta Janiš. – Csak annyit szeretnénk, hogy ha már Robert Fico elismerte, hogy ez a hivatal az ellenzéké, akkor azt a személyt nevezze ki elnöknek, akit mi március 11-én javasolni fogunk.” Szerinte az ellenzék – az SDKÚ, a KDH és az MKP – már megegyezett egy közös jelöltben, a nevét azonban nem árulta el. Csáky Pál, az MKP elnöke cáfolta a megegyezést. „Előtárgyalások voltak, de egyezség még nincs” – mondta lapunknak Csáky. Az SDKÚ tett javaslatot , de az MKP is szeretné, ha saját jelöltje kerülne az ÚVO elnöki székébe. „Komolyan gondolkodunk a saját jelöltön” – mondta Csáky. Az MKP színjátéknak tartja a közbeszerzési törvény módosítását. „Nem oldja meg a közbeszerzés terén kialakult problémákat, és igyekszik megtartani funkciójában a hivatal elnökét – Angyal Bélát, a Híd párt kerületi elnökét –, aki a múltban többször is nagyon szervilisen viszonyult a kormánykoalícióhoz – áll a párt közleményében. – Az MKP a kormánykoalíció eme lépésében annak látja bizonyítékát, hogy a Híd smeres érdekek hatására és támogatására jött létre.” Bugár Béla, a Híd elnöke viszont elvárja Angyaltól, hogy március 10-én távozik a hivatalból. (lpj)



