Nem választhat intézményt az ügyfél
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Az állami és a magán szociális intézmények „egyenjogúsítását” akarja elérni Jozef Halecký (HZDS), a szociális szolgáltatásokról szóló törvény módosítását a tegnap kezdődött parlamenti ülésen vitatják meg. A törvényt már 2008-ban is módosította a parlament, tavaly januárban lépett életbe. Az ellenzék már akkor figyelmeztetett, hogy jogellenes és a gyakorlatban problémákat fog okozni. A jogszabály szerint ugyanis az ügyfél nem választhat a magánkézben lévő, illetve az önkormányzatok által finanszírozott állami szociális intézmény között, az önkormányzat dönt arról, hol helyezi el a hozzá fordulót. Mivel a jogszabály szerint az önkormányzat csak a hatáskörébe tartozó intézmény lakóinak ellátását köteles finanszírozni – erre kap pénzt –, így az a helyzet állt elő, hogy az önkormányzatok az állami intézményben helyezik el a kérelmezőket. Az ellenzék arra figyelmeztetett, ez olyan szélsőséges esethez is vezethet, hogy hiába van a kérelmező lakhelyén magánkézben levő szociális intézmény, az önkormányzat nem helyezi el az igénylőt, hanem állami intézménybe kerül, amely elméletileg több tíz, vagy száz kilométerre is lehet a lakhelyétől.
A másik probléma a finanszírozás. A magánintézményeket tömörítő egyik szervezet, a Szociális Szolgáltatásokat Nyújtók Társulása szerint a jelenlegi támogatási rendszer két vállra fekteti a magánintézményeket. Diszkriminatívnak tartják, hogy a magánintézmények ügyfeleinek ellátásáért az állam nem fizet támogatást, holott az ott lakók ugyanúgy adófizetők voltak, mint az állami szociális intézmény lakói. A helyi önkormányzatok és a megyék azonban azzal érvelnek, hogy a magánkézben lévő intézmények támogatására nincs pénzük. Halecký azt akarja elérni, hogy az ügyfél választhasson az állami és a magánintézmény között, s az állam mindkét esetben azonos támogatást fizessen utána.
A héten a megyék tárgyaltak a kérdésről Robert Fico miniszterelnökkel, s leszögezték, nincs pénzük arra, hogy a magánintézményeket is finanszírozzák. Így látja ezt egyébként a magánintézményeket tömörítő másik szervezet, a Szociális Szolgáltatásokat Nyújtók Szövetsége is, amely, ellentétben a Szociális Szolgáltatásokat Nyújtók Társulásával, logikátlannak tartja a módosító javaslatot, az állami és magánintézmények úgymond egyenjogúsítását. Anton Machola elnök szerint ha azonos jogokat követelnek, akkor a kötelességeiknek is azonosaknak kell lenniük – az állami intézmények ellenőrizhetők, vagyonbevallást kell készíteniük, nem vállalkozhatnak, ellentétben a magánintézményekkel. A Szociális Szolgáltatásokat Nyújtók Társulása ezzel nem ért egyet, „A polgároknak joguk van azonos összegű támogatáshoz, függetlenül attól, hogy magán, vagy önkormányzati intézmény szolgáltatását veszik-e igénybe, és függetlenül attól, melyik megyében” – mondta Milada Dobrotková, a társulás elnöke. Rámutatott, Szlovákiában nincs elegendő állami szociális intézmény, a meglévők nem tudják valamennyi érdeklődő igényét kielégíteni.
A munka-, szociális- és családügyi minisztérium szerint mivel az országban kevés állami szociális intézmény működik, az érdeklődők száma pedig magas, megengedhetetlen, hogy finanszírozási gondok miatt ne legyen kihasználva a magánintézmények kapacitása.
Ha a parlament elfogadná is a törvénymódosító javaslatot – amire van némi esély, mert az ellenzéki pártok egyértelműen támogatják, és a koalícióból is jelezték támogatását – a pénzügyi részét nem rendezi. Sárközy Klára (MKP) lapunknak elmondta, ezt a megyéknek és az önkormányzatoknak kell megoldaniuk. (sán, s, t)



