Kis híján megölték Robert Beňo lányát

Robert Beňo (Peter Žákovič felvétele)
ÖSSZEFOGLALÓ
Prága/Pozsony. Múlt héten pénteken járta be a cseh sajtót a hír, hogy Prágában megkéseltek egy fiatal szlovák lányt. Mostanra kiderült, hogy Robert Beňo 28 éves lányáról, Luciáról van szó, aki évek óta Prágában él. Beňo korábban televíziós műsorvezető volt, most a Híd politikusa.
„A volt barátja késelte meg. Már háromnegyed éve szakítottak, most azért találkoztak, hogy elrendezzenek bizonyos ügyeket” – mondta a topky internetes hírportálnak Beňo. A tettes összesen 45 késszúrást ejtett a lányon, megsérült a tüdeje, de csodával határos módon más létfontosságú szerve nem. Luciának sikerült kimenekülnie az utcára, ott összeesett, járókelők riasztották a mentőket. Valóságos csoda, hogy nem halt meg. „Már stabil az állapota, maguk az orvosok is meglepődtek azon, mennyire életerős. Jó esély van rá, hogy teljesen felépül, már csak az a kérdés, hogy pszichikailag hogyan tudja feldolgozni a történteket” – tette hozzá Beňo.
A támadót még aznap elfogta a cseh rendőrség. (topky, ú)



