RÖVIDEN
Hétfőtől újra fizetős az I. osztályú út
Pozsony. Másfél hónapos szünetelés után hétfőtől ismét fizetőssé válnak a 3,5 tonnánál nehezebb járművek számára az I. osztályú utak. A közlekedésügyi tárca már kidolgozta a vonatkozó rendeletet, mely szerint az 1442 kilométernyi I. osztályú út (ez a teljes I. osztályú úthálózat 44%-a) március 1-től ismét része lesz az elektronikus útdíj rendszerének – jelentette ki Ľubomír Vážny szakminiszter, miután tegnap tárgyalt a Nemzeti Autópálya-társaság, illetve a rendszert üzemeltető SkyToll képviselőivel. Véleménye szerint a rendszer működése során felmerült hiányosságokat sikerült eltávolítani, így semmi sem áll útjában annak, újra fizessenek az utakért. A közlekedési miniszter hozzátette, nem tesznek eleget az UNAS fuvaros szervezet követelésének, amely 333 kilométerre rövidíttetné a fizetős I. osztályú szakaszok hosszát. Az átmenetileg díjtalanná tett I. osztályú utakon 60-80 százalékos forgalomnövekedést mértek az elmúlt hetekben. (SITA)
Mégis többet fizetünk a gyógyszerekért
Pozsony. Az orvosságokra fordított kiadásaink 2005-höz képest több mint 50%-kal emelkedtek – derül ki a Health Policy Institute felméréséből. Míg öt évvel ezelőtt a páciensek 3,1 milliárd koronát (102,9 millió euró) fizettek hozzá orvosságaikhoz, addig tavaly már 156 millió eurót, ami 4,7 milliárd koronának megfelelő összeg. 2005-ben egy csomag gyógyszer árához 36,40 koronát (1,21 eurót) kellett hozzáfizetni, tavaly pedig már 1,66 eurót. A gyógyászati segédeszközökhöz történő hozzáfizetés mértéke még nagyobb arányban, konkrétan 79%-kal emelkedett a vizsgált időszakban. Richard Raši egészségügyi miniszter csütörtökön azt állította, hogy a Fico-kormány idején nem nőtt a lakosság egészségügyi kiadása. (SITA)
Wienk magyarázatot akar Medveďtől
Pozsony. Minden bizonnyal bedőlt Jozef Medveď környezetvédelmi miniszter az Interblue Group társaság időhúzó taktikájának, mert eddig nem tette közzé, milyen jogi lépésekhez folyamodik a tárca a szén-dioxid–kvóta ügyében – jelentette ki tegnap Zuzana Wienk, a Fair Play Szövetség elnöke, aki nyílt levéllel fordult a miniszterhez. Ebben arra szólítja fel, hogy mielőbb tegye közzé, milyen stádiumban van jelenleg az ügy, illetve vázolja fel, mikor fizeti vissza a társaság azt a 15 millió eurót, amellyel még tartozik az államnak. (SITA)



