Kaliňák elégedett magával
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Kaliňák szerint míg Mikuláš Dzurinda két kormányzása alatt virágkorát érte a bűnözés, addig jelenleg épp ellenkezőleg, a rendőrök élik virágkorukat. „Jól bevált szokás lett abból, hogy a jelenlegi megbízatási időszakban a bulvárlapok hasábjai, illetve egyéni mulasztások szerint értékelik a rendőrség munkáját” – mondta a miniszter.
A polgárközpontú miniszter
Kaliňák – saját bevallása szerint – elsődleges feladatának tartotta, hogy az állampolgárokat közvetlen érintő bűncselekmények, tehát a rablások, a gyilkosságok, az autólopások számát csökkentsék. „A figyelt időszakban 19 százalékkal csökkent a lopások száma, holott az esetek felderítettsége 6,34 százalékkal növekedett” – folytatta a miniszter.
Ugyanúgy 19 százalékkal, 1589 esettel csökkent a lakásbetörések száma, a víkendházak ajtaját 45 százalékkal kevesebbszer törték fel. Az utcákról pedig 4253 személyautóval kevesebbet loptak el.
Statisztikai számzuhatag
Kaliňák 15 percig sorolta megállás nélkül a százalékokat, a statisztikai mutatókat. Ezekből kitűnik, hogy a hatóságok évente átlagosan 55 000 ember ellen indítottak eljárást, több mint 6500 személyt tartóztattak le és 3300-nál is több bűnözőt ültettek rács mögé. „Naponta 146 személy ellen indult bűnvádi eljárás, 18 embert tartóztattak le és 9 embert ültettek vizsgálati fogságba” – mondta a miniszter.
Kiemelkedő eredménynek könyvelte el, hogy harmadával csökkent a gyilkosságok száma, 2003 és 2005 között 370 emberölés volt, míg 2007 és 2009 között 263.
Több rendőr az utcákon
Ján Packa országos rendőrfőkapitány szerint ez az eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy lényegesen több rendőr került az utcákra, mint a tárca előző vezetése alatt. „A rendőrség előző vezetése sokszor hangoztatta, hogy növelni fogják a rendőrök számát, de ennek rendszerint mindig az ellentettje történt. Mi ellenkező irányba indultunk el, s 1600 rendőrrel növeltük az állományt” – hirdette Packa.
Az 1600-ból viszont 1300 a határőrségtől érkezett, mivel az ország schengeni övezethez való csatlakozása után egyszerűen munka nélkül maradtak. A kormány érdeme csupán egy rendelettel jóváhagyott háromszázas létszámbővítés.
Megfeledkeznek a korrupcióról
Daniel Lipšic KDH-alelnök szerint a rendőrség csődöt mondott a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harcban. Míg az előző kormány ideje alatt rendőrök, bírók és ügyészek korrupciós ügyeit sikerült felgöngyölíteni, addig jelenleg csak a Szlovák Labdarúgó Szövetség egykori vezető képviselőjének, Vladimír W.-nek a korrupciós esetével büszkélkedhetnek.
A rendőrség szerinte nem ért volna el ilyen jó eredményeket, ha az előző kormány nem módosítja a büntetőjogi törvénykönyvet, s nem vezeti be a háromszor és elég elvet. Lipšic felháborítónak nevezte, hogy a jelenlegi kormány épp a háromszor és elég elvet próbálja eltörölni. „Ilyen lépésekkel akarnak harcolni a visszaeső bűnözők ellen” – fűzte hozzá. Kaliňák szerint a törvénymódosításnak nincs nagy súlya, mivel „eddig egyetlen törvény sem derített fel bűncselekményt, egy jogszabály sem juttatott senkit rács mögé és egy törvény sem ítélt el bűnözőt.” (dem)



