Felgyorsult a választások előtti jövés-menés
MÓZES SZABOLCS
Pozsony. Korba, Devínsky, Kvorka, Prokopovič – mi ezekben a képviselőkben a közös? Pártjaik többek között tőlük is meg szeretnének szabadulni a júniusi parlamenti választásokon. Szinte minden párt háza tájáról érkeznek információk arról, kiket kívánnak lehagyni a választási listáról. Az ok általában zűrös ügyleteikben és botrányaikban keresendő. Ferdinand Devínsky SDKÚ-s képviselőről tavaly derült ki, hogy korábban ŠtB-ügynök volt, Ján Kvorka smeres honatyát az ügyészség erőszakos bűncselekménnyel vádolja, Pavol Prokopovič közlekedési miniszterként aláírt korábbi döntései miatt lehet kellemetlen az SDKÚ számára. A SITA hírügynökség információi szerint a HZDS Ľudmila Muškovától és Jozef Tarčáktól, a pártot több parlamenti cikluson át képviselőktől szabadulna meg, az SNS frakciójából és a pártból az elmúlt hetekben kilépő Anton Korbával pedig pártja állítólag június után már nem is számolt. Korba feltehetően ezért szakított magától Ján Slota pártjával.
A betyárbecsület a politikusok és pártok esetében is működik, ezért az eltávolítandókat pártjaik a nyilvánosság és a politikai konkurensek támadásai elől általában védik. Kvorka például a törvényhozás koalíciós többségének köszönhetően nem vesztette el egyelőre mentelmi jogát, s nem lett kiadva az igazságszolgáltatásnak. Az SDKÚ Devínsky esetében is kiállt a képviselő mellett, és Prokopovičot sem „süllyesztette el“ nyilvánosan.
A választási listákat március közepéig kell leadni, ám az már most biztos, hogy szinte mindegyik párt több újoncot vagy visszatérőt is bemutat. Eddig a legaktívabb az SDKÚ volt, amely fokozatosan Eugen Jurzycza közgazdásznak, Jana Dubovcová volt bírónőnek, illetve legutóbb Miroslav Beblavý szociológusnak kínált előkelő helyet választási listáján. Sajtóinformációk szerint hozzájuk csatlakozhat Ľudovít Kaník volt szociális ügyi miniszter is, akinek családi hoteltámogatási ügye miatt kellett korábban távoznia. Kaník a második Dzurinda-kormány egyik legnépszerűtlenebb miniszterének számított. Az SDKÚ-nak van elegendő betöltendő helye, ugyanis az elmúlt két évben több képviselője is elhagyta a pártot vagy kizárták őket.
Információk szerint a Smer szóvivőkkel erősítene: választható helyre kerül Erik Tomáš belügyi szóvivő és Braňo Ondruš, a kormány sajtóosztályának vezetője. Ondruš egy időben Robert Fico volt pártjának, az SDĽ-nek az alelnöke volt. A választási listán való részvételt egyik szóvivő sem erősítette meg. Sajtóhírek szerint az SNS előkelő helyet biztosítana választási listáján Ján Chrbet volt környezetvédelmi tárcavezetőnek – aki a több milliárd koronás, a meleg levegő előnytelen eladásával kapcsolatos botrányos szerződéseket jegyezte –, hogy parlamenti mandátummal védje őt az esetleges büntetőjogi felelősségre vonás elől.



