2012. május 23. szerdaMa: Dezső (HU), Želmíra (SK)Holnap: Eszter (HU), Ela (SK)« Küldj képeslapot!
A Szlovák Nemzeti Párt szigorítaná a jogszabályt

Cikk a nyomtatott kiadásból Javaslatok a nyelvtörvényhez

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony. Több mint fél évvel a nyelvtörvény komplex módosítása után két kisebb módosító javaslatot is benyújtottak a képviselők a jogszabályhoz. Az egyiket az MKP-s Biró Ágnes, a másikat az SNS. Biró a törvény emléktáblákkal és szobrokkal kapcsolatos részét kívánja megváltoztatni, a most hatályos rendelkezés értelmében ugyanis azokat az emléktáblákat, melyeket 1996 után állítottak, s nem tartalmaznak szlovák feliratot – legalább olyan nagyságban és formában, mint a magyar szöveg –, a tavalyi év végéig ki kellett volna egészíteni. A képviselőnő azzal érvel, az emléktáblák és szobrok esetében sokszor művészi alkotásokról beszélünk, s megváltoztatásukkal nem egy esetben az eredeti művészi koncepciót kellene teljesen „átírni“.

Emellett az is vitatott, miért éppen az 1996. január elseje után leleplezett emléktáblákat kell kiegészíteni. A törvény ugyanis ilyen kitételt nem tartalmaz, ezt csak a kormány által decemberben elfogadott végrehajtó utasítások tartalmazzák. Annak a dokumentumnak viszont semmiféle jogi relevanciája nincs – ezt maga a kulturális miniszter is elismerte. Biró szerint ezt a kérdést azért nem akarják törvénymódosítással megoldani, mert a rendelkezést inkább az Alkotmánybíróságon támadnák meg. Kérdéses viszont, hogy a pártnak sikerül-e ehhez megfelelő számú aláírást összegyűjtenie – a beadványhoz 30 honatya támogató aláírását kell csatolni, az MKP-nak és a Hídnak együtt is csak 20 képviselője van.

Az SNS módosításával az angol nyelvű feliratok és terméknevek ellen hirdet háborút. A kulturális tárca eddig egyetlen módosítással kapcsolatban sem mondott véleményt, Biró nem számít rá, hogy a parlament a választások előtt elfogadná tervezetét, ezzel ugyanis a koalíció beismerné, hogy „nem tökéletes“ az elfogadott nyelvtörvény.

Augustín Jozef Lang, a kulturális minisztérium államtitkára múlt hét végi budapesti tárgyalásain ígéretet tett rá, hogy Szlovákia figyelembe veszi a Velencei Bizottság nyelvtörvénnyel kapcsolatos ajánlásait. A testület szlovák kérésre a hetekben kezdte tanulmányozni a jogszabályt, „ítéletét“ várhatóan tavasszal vagy nyáron mondja ki. A szlovák kormány korábban azt ígérte, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának ajánlásait is maradéktalanul megfogadja, ám végül ebből sem lett semmi. (MSz, mti)