SDKÚ: mindenkinél kopogtat
ÚJ SZÓ-HÍR
Pozsony. A Híd már befejezte tárgyalásait az OKS-szel és František Mikloškóval, jelenleg a partnerei álláspontjára vár, de tárgyal a most alakulóban lévő szélesebb jobboldali összefogással kapcsolatos ajánlatokról is. Bugár Béla pártelnök az elnökségük döntése előtt nem akart részleteket elárulni. „Gyakorlatilag már csak arra várunk, hogy milyen lesz a másik fél döntése, elfogadja-e az OKS javaslatunkat” – mondta Bugár. Ugyanez vonatkozik a František Mikloškóval folyó tárgyalásokra. Ondrej Dostál, az OKS alelnöke lát lehetőséget az együttműködésre a Híddal, de megvárják, hogy milyen eredményre jutnak az SDKÚ-val folytatott tárgyalásaik. „Szerintem a legjobb megoldás az SDKÚ-SaS-Híd-OKS négyes koalíció lenne” – mondta lapunknak Dostál. Bugár szerint a nagykoalíció létrejötte főleg az SDKÚ-n múlik. „Sok függ attól, hogy ki lesz a listavezető, hogyan fog reagálni erre az SaS, és a választók hogyan fogadják majd a koalíciót” – mondta a Híd elnöke. A négypárti koalíciónak is csak 12%-ot kell szereznie, amit a felmérések alapján az SDKÚ egyedül is teljesít. „A kisebb pártok, a Híd és az SaS vezetőinek mérlegelniük kell, hogy az SDKÚ-val kötött szövetség segít-e nekik, és mit szólnak ehhez a választóik” – magyarázta a koalíció veszélyeit Miroslav Kusý politológus. Szerinte az SDKÚ-nak meg kell oldania azt is, hogy milyen hatással lesz ez az együttműködés a kapcsolataira a KDH-val és az MKP-val. Csáky Pál, az MKP elnöke nem tart attól, hogy a négyes koalíció valóban létrejön. „Ami az SDKÚ körül kialakult, az megzavarja a jobboldali együttműködést, szerintem az SDKÚ-nak előbb saját háza táján kellene rendet tenni” – mondta lapunknak Csáky. – Ami most történik, az csak improvizáció, sajnos nem az első az SDKÚ részéről.” Ugyanakkor elismerte, hogy korábban ő sem látott semmi kivetnivalót az SDKÚ és bármilyen más párt koalíciójában. (lpj)



