A nyelvtörvényről is tárgyalt a KMKF
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Budapest. A Szlovák Nemzeti Párt legújabb törvényjavaslatait bírálta Németh Zsolt (Fidesz) a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának bizottsági ülései után tartott tegnapi sajtótájékoztatóján. Az SNS a köztéri szobrok állításának jóváhagyásából kizárná az illetékes helyi önkormányzatokat, ami Németh szerint elfogadhatatlan. „Nevezhetnénk ezt Cirill és Metód törvénynek is” – mondta a politikus, utalva a komáromi Cirill és Metód szobor sorsára. Kifogásolta a készülő szlovák hazafiassági törvényt is, melyről a jelenlegi ülésén tárgyal a parlament. Ez bevezetné a himnusz kötelező eléneklését hetente az iskolákban, és az önkormányzati üléseken. A KMKF külügyi és Európa-ügyi, valamint jogi albizottságainak közös nyilatkozata foglalkozik a nyelvtörvénnyel is. „A magyar kormány szenteljen fokozott figyelmet a szlovák államnyelvtörvény európai uniós vonatkozásainak, és európai fórumokon is vesse fel a szlovákiai kisebbségpolitikai és emberjogi problémákat” – áll a nyilatkozatban. Az MKP-t Berényi József elnökhelyettes képviselte az ülésen. „Ez összhangban van az MKP álláspontjával, szeretnénk, ha ez a téma napirenden maradna” – mondta lapunknak Berényi. A testületek üdvözölték a nyelvtörvény-alap létrehozását is. „A részletek ügyében azonban még konzultálni kellene, mi azt szeretnénk, ha ez az alap jól működne” – jelentette ki az MKP elnökhelyettese. (lpj, mti)



