Választások előtt aktivizálódnak az alvó képviselők
ÚJ SZÓ-HÍR
Pozsony. A választások előtt az eddig észrevétlenül „tevékenykedő“ képviselők is aktivizálták magukat. Az év elejéig 32 olyan honatya volt, aki az almúlt három és fél évben egyetlen törvénytervezetet vagy módosítási javaslatot sem terjesztett elő, a társaság közel fele a tegnap kezdődött ülésen előrukkolt valamivel. Politológusok szerint egy képviselő sem akarja, hogy a választások előtt azt kelljen mondania a polgároknak: „csak ültem a parlamentben, semmilyen javaslatot sem nyújtottam be“. Ugyanakkor a szakértők véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, mennyire jó, ha az előterjesztések száma alapján mérik a képviselői aktivitást. Radoslav Procházka alkotmányjogász szerint – aki a napokban lépett be a KDH-ba és indul a választásokon – káros a „lagymatag“ képviselőket arra ösztökélni, hogy javaslatokat dolgozzanak ki. Úgy véli, a jogszabályok túlburjánzása önmagában is probléma, így nem jó, ha arra nógatják a honatyákat, hogy „akár valami butaságot terjesszenek elő, ahelyett hogy inkább csöndben maradnának“.
A parlament februári ülésszaka előtt a független képviselők is igen aktívak voltak – igaz, ők már tavaly is ontották magukból a törvénytervezeteket. Ezek közül csak kivételesen fogadott el valamit a kormánykoalíciós többség, hasonlóan végezték az ellenzéki honatyák javaslatai is. Az ellenzéki képviselők mostani beadványainak nagy részét is várhatóan elutasítják a törvényhozásban.
A parlamenti frakciók közül az MKP frakciója a legpasszívabb – az elmúlt hetek javaslatdömpingjét leszámítva az elmúlt három és fél évben 32 javaslatot nyújtottak be – kettőt fogadott a törvényhozás. Ez az összes benyújtott tervezet alig 4 százaléka. Három olyan magyar honatya van, aki ebben a választási ciklusban egyetlen saját tervezettel sem állt elő, mindhárom az MKP frakciójának tagja: Juhász György, Pásztor István és Szigeti János. Juhász és Szigeti egyben polgármester is. A legaktívabb ebben a ciklusban a KDH és az SDKÚ frakciója, mindkettő 200 tervezetet jegyez – ezekből viszont csak hármat fogadott el a parlament. (MSz, s)



