RÖVIDEN
Tovább hígul a gittegylet
Pozsony. Tovább hígul a kormány nemzeti kisebbségi tanácsa, miután Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes javaslatára – aki egyben a tanács elnöke – az eddigi 12 kisebbség mellett a szerb kisebbség képviselője is a testület tagja lett. Čaplovič szerint a bővítést a szerbek kérték, és pozitív szakvéleményt adtak a kérdésben a Szlovák Tudományos Akadémia illetékes intézetei is. A testületben minden kisebbségnek csak egy szavazati joga van, függetlenül attól, hogy félmilliós – mint a magyar –, vagy csak pár ezer fős. (MSz)
Nem kérnek a vagyoneredetből
Pozsony. A parlament tegnap elvetette Daniel Lipšic (KDH) törvényjavaslatát a vagyon eredetének vizsgálatáról. Ez azt jelenti, hogy a képviselők már csak a kormány által benyújtott törvényjavaslatról fognak tárgyalni, ugyanis a kormány is kidolgozott egy javaslatot. Lipšic szerint a kormánypárti képviselők ismét megmutatták, mennyire gondolják őszintén azt, hogy érvénybe lépjen egy ilyen jogszabály. A KDH politikusa szerint összhangba lehetett volna hozni az ellenzéki és kormányjavaslatot, de a kormánykoalíció nem gondolja komolyan a jogszabály elfogadását. Lipšic kifejtette, ennek ellenére ő valószínűleg támogatni fogja a kormány tervezetét, de módosító javaslatokat terjeszt be annak érdekében, hogy a törvény ne jusson olyan sorsra, mint a 2005-ben az akkor ellenzéki Smer által benyújtott és elfogadott jogszabály – ezt ugyanis az alkotmánybíróság 2008-ban jogellenesnek találta. (sán, t, s)
Nem bizonyították a szavazatvásárlást
Eperjes. Egyetlen esetben sem igazolódott a szavazatvásárlás gyanúja Eperjes megyében – közölte tegnap a rendőrség. A tavaly novemberi megyei választások idején két feljelentés érkezett azzal kapcsolatban, hogy az Eperjesi kerület két településén, Jernyén (Jarovnice) és Osztrópatakon (Ostrovany) pénzzel veszik rá a romákat egy-egy jelölt támogatására. A tévéstábok rögzítették, amint buszokkal szállítják a romákat a szavazóhelyiséghez, kettőnél üres szavazólapot is találtak, melyeket azért hoztak ki, hogy valakik megfelelően kitöltsék azt, néhány roma beismerte az újságíróknak, hogy pénzt kapott a voksolásért. Az Eperjesi Kerületi Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint senkit sem korlátoztak választójoga gyakorlásában, és senkit sem kényszerítettek arra, hogy akarata ellenére voksoljon. (TASR, ú)



