A fuvarozók vezetője szerint az útdíj ördögi kör

Polaček műanyag teherautót küldött Ficónak, hogy ne a fuvarozókkal játszadozzon (TASR-felvétel)
DEMECS PÉTER
Azt nyilatkozta, az útdíj elleni tiltakozáshoz még több fuvarozó csatlakozik, mint januárban, ám a tiltakozás 14 óra után véget ért. Miért?
A sofőrök megijedtek a rendőröktől, meggyőződésem, hogy megfélemlítették őket, és jogtalanul állították félre járműveiket a főváros előtti pihenőhelyeken, és jogtalan volt a bírságolás is. Emellett indoklás nélkül kobozták el néhányuk jogosítványát. Ezért döntöttünk úgy, hogy bepereljük a rendőrséget, a további lépésekről, konkrét feljelentésekről jogászokkal tárgyalunk.
A kormány azt állítja, megmozdulásaik mögött politikai indíttatás húzódik, a háttérből az ellenzék irányít mindent…
Ez nem igaz, ebben az esetben nem érdekel a politika, és nem akarom, hogy követeléseinket összefüggésbe hozzák a politikával. Ezt el akarjuk kerülni. A fuvarozók, a tiltakozók között is vannak olyanok, akik az előző választásokon a Smerre szavaztak. Nem lenne szerencsés, ha a fuvarozók unióját a baloldali vagy jobboldali politikai pártokhoz sorolnák.
Más vélemények szerint éppen az UNAS volt az, amely politikát vitt a tüntetésekbe például azáltal, hogy képviselői találkoztak Pozsony KDH-s főpolgármesterével. Ön ezt nem így látja?
Joga volt hozzá, hogy felkeressen minket. Ki más tárgyalhatott volna velünk, ha nem a főpolgármester? Ráadásul a miniszterelnök nem hajlandó szóba állni velünk, ugyanúgy a közlekedésügyi miniszter sem – pedig 2009 elejétől próbáltunk összehozni egy találkozót. A fuvarozókat nem szabad alábecsülni, még ha egyesek azt gondolják róluk, hogy csak a volánt tudjuk fogni.
Sikeres volt a tüntetés?
Igen. Bár a kormányfő mindeddig nem találkozott velünk, tudatosította, hogy komolyan kell venni minket. Nem ismeri be, de kétségtelenül a mi nyomásgyakorlásunk vitte rá a kormányt, hogy csökkentse a gázolaj jövedéki adóját. Hogy hibákat követtek el az útdíjrendszer bevezetésekor, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy határozatlan időre felfüggesztették az útdíj fizetését az I. osztályú utakon.
Miért csak januárban kezdtek tüntetni, amikor már működött a rendszer. Ilyenkor már nehezebb változtatni a feltételeken?
Nem januárban kezdtük az elégedetlenkedést. Már a novemberi szakmai konferenciáról csalódottan távoztak a fuvarozók, mert nem kaptak választ kérdéseikre. Nem tudtuk, hogyan fog működni a rendszer, az illetékeseknek még fogalmuk sem volt arról, hogy például a daruk után is kell-e fizetni .
De az útdíj bevezetéséről évek óta beszélnek. Tényleg nincs olyan érzése, hogy elkéstek?
Nézze, például a mi társaságunk hulladékszállítással foglalkozik. Mindenki azt gondolja, hogy az útdíj csak a kamionsofőrök problémája, kevesen tudatosítják, hogy ki mindenkit érint. Velünk a SkyToll nem tárgyalt. Az egyetlen, aki megszólított minket, az az óriásplakátokon mosolygó csaj volt, hogy regisztráltassuk magunkat a rendszerbe, és jegyet nyerhetünk a Forma 1-es Magyar Nagydíjra. Szerintem alábecsülték a rendszer bevezetésével kapcsolatos teendőket.
Maradjunk a saját cégénél. Az ön számára miért elfogadhatatlan az útdíj?
Csak a novemberi konferencia után, amikor áttanulmányoztam a vonatkozó jogszabályt, derült ki számomra, hogy a szemeteskocsikra is vonatkozik az útdíj. Nekem nincs nemzetközi fuvarozó cégem, nem tudom, mi a helyzet külföldön, csak azt, hogy milyen idehaza. Minden autóért postpaid rendszerben (utánfizetős rendszer – a szerk. megj.) 600 euró előleget kell fizetni, 160 euró a fedélzeti egység felszerelése, 50 eurós letétet kell fizetni az egységért, plusz pár eurós kezelési költséget. Tehát kezdetként minden autó után 800 eurót kell fizetni. Ekkor tudatosítottam, hogy komoly gondjaink lesznek.
Fel tudja mérni, mennyit veszít az útdíj miatt a cég?
Koronára átszámítva havonta körülbelül egymilliót, tehát évi 12 milliót. Ez csak előzetes adat, reméljük, hogy nem lesz még rosszabb a helyzet.
Elejétől fogva azt követelik, hogy mindenki csak annyi kilométer után fizessen, amennyit valóban megtett, és ne útszakaszonként. Kivitelezhető ez a megoldás egyáltalán?
A legdrágább ajánlatot tevő cég nyerte a tendert, hát bízzunk benne, hogy a legdrágább nem egyenesen arányos a legrosszabb kivitelezéssel.
Ön elhiszi, amit mond?
A rendszer szerintem képes erre. Csak további kétszáz elemzőre lenne szükség, akik az egészet újraprogramozzák.
A január eleji tüntetéshez nagyon sok fuvarozó csatlakozott. Szlovákiában még nem volt példa ilyen jellegű országos sztrájkra. Hogyan sikerült ennyi embert megszólítani?
A komoly problémák mozgósítják az embereket. Az útdíjat ugyanis sok fuvarozó nem tudja beszámítani a költségeibe, és még mindig nem tudják, mennyit fognak valójában fizetni. A kamionok esetében egyszerűbb a helyzet, mert azok A pontból egyenesen a B-be haladnak. De a kisebb fuvarozókkal, mezőgazdasági termelőkkel, pékségekkel, szemétszállítókkal más a helyzet, nem tudják pontosan előre kiszámolni a költségeket.
A társadalom jelentős része szimpatizált a tüntetőkkel.
Ezt eleinte észre se vettem, mert a tiltakozást kellett megszervezni az egész országban. Éjjel-nappal dolgoztunk, három órákat aludtunk. Három fő szervező volt, aki minden energiáját erre fordította.
De végeredményben az emberek, a megrendelő és a vásárló fogja megfizetni az útdíjat.
Képzeljen el egy üzlethálózatot, amely eddig Kassáról szállított Pozsonyba tejet. Most inkább megrendeli Ausztriából, minthogy minden kassai fuvar után még fizesse a többletkiadásokat az útdíj miatt. A kassai cég tehát nem ad el annyi tejet, mi kevesebbet fuvarozunk, ezért kevesebb embert alkalmazunk, tehát valaki ráfizet az egészre. Ez egy ördögi kör, erre nem gondoltak.
Lesznek még tiltakozások?
A tüntetések nem értek véget, addig folytatjuk, amíg nem teljesítik legfontosabb követelésünket, mégpedig az I. osztályú utak fizetős szakaszainak csökkentését. A további tüntetések formájáról még tárgyalunk.
Robert Fico ma ismét tárgyalóasztalhoz ül a fuvarozókkal. Viszont az UNAS képviselői most sem kaptak meghívást, sőt, amikor a parlamenti képviselőkkel tárgyalt, egyetlen kormánypárti képviselő sem állt önnel szóba. Mit gondol erről?
Nevetséges. Ha legalább egy kormánypárti képviselő eljön a találkozóra, akkor nem mondhatnám, hogy nem akarnak velünk tárgyalni. A miniszterelnök az első tüntetés idején azt mondta, ha befejezzük a blokádot, szóba áll velünk. Ez megtörtént, de azóta sem hajlandó velünk tárgyalni.



