VILLÁMINTERJÚ
Grigorij Mesežnikov
politológus, az IVO társadalomkutató intézet elnöke
Megmenti az SDKÚ-t Mikuláš Dzurinda azzal, hogy nem indul a parlamenti választásokon?
Attól függ, hogy mit értünk azalatt, hogy megmenti. Az SDKÚ stabil párt, igaz jelenleg Robert Fico tüzérségi tűz alá vette, de a pártnak stabil szavazóbázisa, stabil struktúrája van. Dzurinda döntésének korlátozott hatása lesz, de megfelelő lépésnek tartom. A korlátozott hatás alatt azt értem, hogy csökkenti az SDKÚ támadhatósági felületét, de ez még csak az első lépés, a második lépésként el kell dönteni, hogy ki lesz a párt listavezetője a választásokon. A közvéleményre gyakorolt hatást akkor látjuk majd, ha megteszik ezt a második lépést is, ez mutatja majd meg, hogy képesek lesznek-e növelni támogatottságukat.
Mikuláš Dzurinda azonban továbbra is pártelnök marad, vagyis Robert Fico folytathatja támadásait az SDKÚ ellen.
Robert Fico mindent ki fog használni az SDKÚ ellen, viszont Dzurinda döntésének megítélése szempontjából Fico kijelentéseinek nincs akkora jelentősége. Szerintem Robert Ficót éppen az bosszantja, hogy túlzásba vitte a támadást, mivel Mikuláš Dzurinda nagyon hálás célpont volt. Fico most ezt a célpontot elveszítette, az új célpont nem lesz annyira egyértelmű, mivel a párt választási listájának élén feltehetően olyan személy áll majd, akit nem lehet egyértelműen összekapcsolni ezzel a finanszírozási botránnyal. Ez a Smer számára nem túl kedvező fordulat.
Mikuláš Dzurinda döntését csak Fico támadásai váltották ki, vagy a párt belső folyamatai is elősegítették ezt?
Dzurinda további sorsáról rögtön a 2006-os választások után különböző forgatókönyvek jelentek meg, ennek ellenére ő máig megőrizte pozícióját. Szerintem a döntését közvetlenül a legutóbbi támadások motiválták, hiszen korábban ellenállt minden olyan igyekezetnek, melyek a háttérbe zorítását célozták. A nyomás általában nem a párt belső struktúrájából érkezett. Természetesen döntését részben befolyásolhatta az is, hogy már korábban is mérlegelték, hogy mennyire lenne előnyös a párt számára listavezetőként indítani. Úgy vélem azonban, hogy ez a döntés nem született volna meg, ha a botrány nem öltött volna ekkora méretet.
Nem jelenti tehát azt, hogy az SDKÚ-ban véget ért a Dzurinda-korszak?
Ezt nem lehet megítélni, hiszen a döntése csak a választásokat érinti. Furcsa helyzet alakul ki azonban, ha erős pártként jut be a parlamentbe, hiszen a pártelnök nem lesz parlamenti képviselő sem. Igaz, ez nem zárja ki azt, hogy részt vegyen a további döntésekben, nem tartom kizártnak, hogy a választások után elindulhat fokozatos háttérbe szorulása. Jelenleg azonban úgy vélem, hogy a döntése mögött csak az áll, hogy a párt meg akarja győzni a választóit, nem lehet felfedezni mögötte a párton belüli ellentéteket. Lehet, hogy a pártban vannak csoportok, melyek Dzurinda eltávolításán dolgoznak, de ez jelenleg kívülről nem látható.
Számítani kell arra, hogy most belső harc indul a listavezetői poszt megszerzéséért a pártban?
Harcra feltehetően nem kell számítani, az valószínűleg nagyobb feszültséget váltott volna ki, ha ő szeretett volna listavezető lenni. Az SDKÚ most fatális hibát követne el, ha hatalmi harc indulna a pártban. Szerintem csak egy emberük van, aki ezt a pozíciót elvállalhatja, ő pedig Iveta Radičová, aki még mindig megpróbálhatja a tavalyi köztársasági elnöki választásokon szerzett támogatottságát kiaknázni az SDKÚ javára. Ezt az esélyt a párt vezetése nem hagyhatja figyelmen kívül.
Tehát Iveta Radičová a legesélyesebb jelölt a listavezetői posztra?
Biztosan fontos, hogy versenyhelyzetet teremtsenek, de most rendkívüli helyzet van a pártban, nagy külső nyomás nehezedik rá. Ilyen helyzetben szerintem jobban tennék, ha egyértelműen Radičovát támogatnák.
Mikuláš Dzurinda hétfőn még azt mondta, hogy akár 4-5 ember is esélyes lehet a listavezetői posztra. Ezt reálisnak tartja?
Én nem spekulálnék, hiszen a pártban mindenkinek más a helyzete. Ezt inkább csak taktikázásnak tartom, a pártvezetők képességeire akarta felhívni a figyelmet. Ha azonban a realitást nézzük, akkor a listavezető poszt szempontjából Iveta Radičová a legoptimálisabb jelölt. (lpj)



