KDH: tojástánc a Smerrel
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Ha az SDKÚ-DS nem oszlatja el a pénzmosás gyanúját, akkor Marek Maďarič számára a legnagyobb ellenzéki párt jelenlegi vezetése elfogadhatatlan a parlamenti választások utáni együttműködés szempontjából. A kulturális miniszter ezt a Markíza Televízió tegnapi vitaműsorában jelentette ki. A tárcavezető szerint azt a kijelentését, mely szerint nincsenek kifogásai a személyek ellen az SDKÚ-ban, még a mostani pénzmosási botrány kitörése előtt tette – ma már másképpen látja a helyzetet. Mint mondta, a Smer a választások után a parlamentbe bejutott mindegyik párttal tárgyalni akar, senkit nem zár ki. Pavol Hrušovský, a KDH frakcióvezetője a választások utáni együttműködés kapcsán megjegyezte: pártjának az SDKÚ-DS-szel hosszú időre visszanyúló tapasztalatai vannak. „Nyolc évig felelősek voltunk, és nem volt egyszerű kormányzás. Azt várjuk, hogy megmagyarázzák ezt a botrányt” – mondta. A Smerrel való együttműködéssel kapcsolatban kifejtette: „A KDH politikai stratégiája eddig ilyen együttműködést nem feltételez.” Hozzátette: „Az, hogy nem mondunk automatikusan nemet, nem jelent igent.”
Robert Kaliňák belügyminiszter leváltási kísérlete Marek Maďarič szerint az ellenzék számára szégyenletesen végződött. Mint mondta, nemcsak azért, mert az ellenzékiek egyharmada nem is szavazott, s a magát az ellenzék vezérének tartó Mikuláš Dzurinda nem is volt ott az ülésen, hanem azért is, mert a koalíciónak és a miniszternek így módja volt külön beszélni arról, mit tett Kaliňák az elmúlt időszakban, és „sokat tett”, mondta Maďarič. Pavol Hrušovský nem tartja kudarcnak az eredményt. Szerinte meg kell kérdezni a képviselőket, miért nem teljesítették alkotmányos kötelességüket, és nem vettek részt a parlament ülésén. A frakcióvezető azt sajnálja, hogy a képviselők alábecsülték ennek a tárgyalásnak a fontosságát, még ha az eredmény előre borítékolható volt is. (sán)



